Rögtön leszögezném, hogy SpongyaBob és köztem nagyon sok a hasonlóság, de ő azért mégiscsak egy buta kis szivacs. A buta jelzővel nem szeretnék azonosulni, de tény, hogy az állandóan vidáman ugrándozó sárga kis tengeri lény kiköpött Eszter. Hogy miért?

“A nevetés felüdít, könnyebbséget hoz, és enyhíti a fájdalmat.”

A személyiségem egyik legjellemzőbb eleme, hogy mosolygós vagyok, és nagyon fontos számomra a humor. Tekintve, hogy elég béna vagyok, és mindent összevisszakeresztbevariálok, néha nem csak velem nevetnek, hanem rajtam is. Ami azt illeti, én is magamon, szóval ezt benyelem szívesen.

Mindent kiborítok, összekeverek, kiöntök, eltörök, összezúzok, és elrontok. A sorrend tetszőleges, de az biztos, hogy nem telik el nap úgy, hogy ne rúgnék bele valamibe, ami általában olyan kemény, hogy válogatott szitokszavak hagyják el a számat. Legutóbb leestem otthon a lépcsőn, azóta is fáj a térdem és a medencecsontom. Persze már csak nevetek rajta, mást úgysem tehetek.

A családom és a barátaim így ismernek, így fogadnak el, és ha véletlenül éppen nem velem történik valami káosz, rendre meg is lepődnek rajta.

Mi ez a SpongyaBob mánia?

Nagyon szeretem a meséket. Gyerekkoromban imádtam a Disney délutánokat, még ma is tudom a Kacsamesék, a Balu kapitány, és a Csipetcsapat főcímdalát. Ha valakinek az agyára akarok menni, bátran el is éneklem őket, akár a kocsiban is, hogy ne legyen olyan átkozottul unalmas az út.

Mostanában SpongyaBobra kattantam rá. Minden hajnalban megnézem az új részeket, és hangosan nevetek a vicces jeleneteken. Az idegesítő Tunyacsáp és SpongyaBob harcai félelmetesen jók, de a zsugori Rák Úr is rendre megnevettet.

Tunyacsáp karaktere ráadásul része a napjaimnak, talán jobban nem is lehetne. Nem mondom, hogy néha nem kerget az őrületbe, de őszintén szólva nagyon szeretem, és ezért sokkal inkább szórakoztat, minthogy a falra másznék tőle.

Mivel mindig mindent listázok, így alaposan átgondoltam, mi a közös bennem, és a kis szivacsban. Mielőtt azt mondod, hogy komplett idióta vagyok, sietve hozzáteszem, hogy igen, valóban, én bizony ilyen lökött vagyok. Összehasonlítom magam egy mesehőssel. Kész téboly, nem igaz?

Nos, lássuk a főbb pontokat.

• SpongyaBob barátságos – És én is azt vagyok. Még sokszor azokkal is, akiket a sarkvidékre repítenék egyetlen hatalmas pöcköléssel.
• SpongyaBobnak gyermeki a természete – Nekem is az. A minap írtam is arról, hogy ezt miért tartom fontosnak.
• SpongyaBob összekáoszol mindent – Kár lenne tagadni, hogy én is. Bár annyira brutál hajmeresztő kalandjaim nincsenek, mint neki, de némelyik bizony elég cunami még számomra is.
• SpongyaBob remek herkenytűburgert süt – Bár én nem a Rozsdás Rákollóban dolgozom, de hamburgerben én is elég pöpec vagyok. Jó, okés, a zsömlét nem én készítem, és a majonézt sem, de azért szerintem egy meleg nyári napon be lehet nyomni belőle néhányat jó szívvel.
• SpongyaBob rémesen vezet – Nekem nincs jogsim, de nem vezetek rémesen. A közlekedés a forgalomban…na az már más tészta.
• SpongyaBob Bikinifenéken lakik – A bikini-téma halálosan para számomra, a fenekemről ne beszéljünk, de Bikinifenék elég jó kis hely, ezt bizony irigylem Bobtól, ha az ananászházat nem is annyira.

Biztos vagyok benne, hogy aki megalkotta SpongyaBob karakterét, valahonnan ismer engem. Sőt, alaposan kielemzett engem, jegyzeteket készített, és addig tökéletesítgette a figurát, amíg végül kénytelen volt szivacsjelmezbe bujtatni, nehogy mindenki azonnal rám ismerjen.

És abban is biztos vagyok, hogyha 90 évesen, protkó nélkül, 2 szál hajjal tengetem majd a napjaimat rózsaszín otthonkában, akkor is együtt fogom énekelni a főcímdallal, hogy

Óóóóóóóóóóóóó, ki lakik odalenn, kit rejt a víz? SpongyaBob Koc-ka.

Csendben és zárójelben jegyzem meg, de jaj annak a tárgynak a lakásban, aki ellen anyukám hadjáratot indít. Mert nála csak két fokozat van. A “tökéletesenműködik” és az “ezúgyszarahogyvanottrohadjonmeg”. Most éppen a grillsütőnek áll rosszul a szénája, méghozzá annyira, hogyha én a helyében lennék, szedném a sátorfámat, és útnak indulnék az éjszaka kellős közepén az ócskapiacra új gazdit keresni.

A grillsütőnek (ebben készítjük a pirítós kenyeret) egyébként semmi baja, sőt, tök új, ellenben sokkal kevésbé praktikus élmény vele pirítóst készíteni, mint a régivel. Igen, azzal, ami minden karácsonykor leverte a biztosítékot. Hát az új meg anyunál veri ki a biztosítékot…mi pedig így sokkal rosszabbul járunk.

Egy szó mint száz, a minap az új kütyü alaposan megalapozta az esténk hangulatát.

Mi lehet annak a szerencsétlen grillsütőnek a bűne?

Pusztán annyi, hogy a grillrácsot kb. lehetetlen úgy kivenni a fogójával, hogy ne szánkáznának végig rajta a kenyerek, hogy aztán a földön végezzék csapatostul.

Én már meg sem próbálom használni azt a rohadt fogót, mert nem tudom kilogikázni, hogyan működik. Egyszer ugyan próbáltam, de a melegszendvicsek csoportos öngyilkosságot hajtottak végre fejjel lefelé. Azóta lepasszolom a feladatot annak, akinek százszor több türelme van hozzá, és nem hajszolja a szendvicseket a pusztulásba.

Azon a bizonyos estén a tetőtérből a pirítós készítés ama fázisára értem oda, amikor anyukám hozzám vágta a következő mondatot:

“Látszik, hogy apád sosem sütött még pirítóst”

Hűha – gondoltam magamban – itt bizony forró a talaj, ideje lenne gyorsan kikapni egy kefírt a hűtőből, és olajra lépni.

Anyu ugyanis közelebbi kapcsolatba került a grillsütővel, és hát szerencsétlen tárgy minden volt, csak aranyos, kedves, jóravaló nem. Olyan szitokszó áradat lengte körül, hogy még a legbrutálisabb South Park rész is ártatlanul nyávogó kiscica volt hozzá képest.

A balhét nyilvánvalóan apu vitte el, mert hát egyértelmű, hogy ezt a szart ő meg tudná csinálni, vagy legalábbis új fogót kellene készítenie. Ha máskor nem is, hát anyukám névnapjára. Pöpec névnapi ajándék, nem igaz? Én a konyhapulton ültem, és csendes megfigyelőként pukkadoztam a nevetéstől.

Konstatáltam, hogy anyukám haragját figyelembe véve apukám sokkal jobban járna, ha:

• A Japán-tengeren folytatott nukleáris kísérletek következtében életre keltett ötven méter magas Godzilla kirángatná a konyhából
• Azonnal beterítené a bolygót egy brutális zombihorda, és mennie kellene kaszabolni egy kicsit
• Egy aszteroida csapódna a Földbe és menekülnünk kellene három egész napon át
• UFO támadás érne bennünket, és segítenie kellene Will Smithnek kiharcolni a függetlenségünket
• Kitörne egy tűzhányó, és mentenie kellene a falu lakosságát egy 70 kilós tűzoltó felszerelésben
• Hirtelen a ’75-ös Cápa-filmben találná magát egy óriási fehér cápa fogaival a hátsójában
• Azonnal egy King-regény filmfeldolgozásában landolna, és még a Kedvencek temetője is roppant szimpatikus lenne számára
• Vagy csupán a Titanic fedélzetén utazna.

Nincs új a nap alatt..

A fenti példa mutatja, hogy nálunk bizony egy cseppet sem unalmasak a napok. Ha éppen nincs min háborogni, egyetlen röpke másodperc alatt találunk magunknak valamit, legyen az egy grillsütő, néhány poloska, vagy egy rég nem látott rokon fenyegetése, miszerint hamarosan meglátogat minket.

A gerjesztett botrány végére apukám tett pontot, de nem egy új grillrács fogóval. Nem bizony. Egyetlen mondattal csupán. Egy bölcsességgel, amely magába foglalja a Kristóf család mini Univerzumának hatalmas igazságát:

Valamit azért majd kitalálok anyádnak Csibe, mert tudod…ami anyád problémája, az az egész családé.