A minap nálunk volt az öcsém kisfia, a kis törpeveszedelem. Annyi energiája van annak a picinek, hogy én legalább 6 hétig húznám azzal, ami neki egyetlen napjába belefér.
Mostanában többször elmesélte neki anyukám bábokkal a Vityilló c. mesét, amit néhányszor már én is megnéztem/meghallgattam a kis törpével, akinek egyébként a bölcsiben a csiga a jele. A kis csiga a legutolsó alkalommal úgy megspékelte a Vityillót, hogy nem győztük visszafojtani a nevetést.
A kis 2 éves a világon a legokosabb gyerek…
Persze nyilván elfogult vagyok, hiszen én vagyok (az egyik) nagynénikéje és (az egyik) keresztanyukája. Olyan okosan és figyelmesen hallgatja a mesét, hogy öröm nézni. A családunkban nincs más pici, úgyhogy évtizedekig nem láthattam, milyen, amikor egy gyerek mesét hallgat, csak a saját emlékeim élnek a fejemben.
A sztori lényege, hogy a főszereplők (fényeske-legyecske, ugri-bugri bolha, dunnyog-szúnyog, serényke-egérke, breke-béka, alamuszi-nyuszi, csalóka-róka, ordas-farkas) mind-mind lecsapnak egy vityillóra, ami szabadon áll az erdőben. Becuccolnak egymás után, és békességben éldegélnek, amíg meg nem érkezik a medve.
Na eddig a pontig a mese közben a gyerek hol a fakockákból épített vityillót figyelte (miközben a vityilló ajtaján beengedte a soron következő bábot), hol pedig anyut. Én tök gyanútlan voltam, bár az feltűnt, hogy a medvebáb végig a gyerek kezében volt.
A múltkor a macinak kissé leszakadt a feje, amikor a Vityillót lerombolta, de azóta csodával határos módon visszakapta a fejét, így újult erővel indult a mesének.
Amikor ismét elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy az állatkák menekülni kényszerülnek, mert a medve rácsapott a talpával a kunyhóra, és pozdorjává zúzta, a kicsi csiga – az igazságosztó – ránézett a kezében lévő macira, és gondolta kipróbálja, leszakad-e a feje ismét. Hát megérdemli a szemét, nem?
Amikor aztán konstatálta, hogy nem történt semmi, fogta a kis minikalapácsát, és jól megagyalta vele a macit, akinek egész szépen kilapult a feje a finom dorgálástól. Bár most nem szakadt le.
Én annyira nevettem, hogy azt hittem be fogok pisilni. Ritkán látok olyasmit, hogy egy 2 éves tiszta lelkű kisfiú szétkalapácsol egy medvét büntiből, így a földön fekve nevettem, az arcomat a tenyerembe rejtve, amíg abba tudtam végre hagyni, és már csak a szemem volt könnyes. Hiába, ha ilyen vicces dolgot látok, nem tudom felvenni a fapofát.
Aztán megirigyeltem a gyereket. A mini igazságosztót. A mesék általában azt üzenik számára, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, de a hétköznapok során gyakran nem ez történik. Itt még a medve is megúszta a dríbolást, így a kis törpe gondoskodott róla, hogy helyreálljon a rend a nagyvilágban.
Annyi mindent tanulhatunk ezektől a piciktől. Nem tudom…talán néha kellene egy picike műanyag kalapács nekem is, hogy a maci sorsára juttassam az igazi medvéket. A bábnál remekül működött…hát persze, hiszen ezúttal a fejének a 97%-a a helyén maradt.
