“Nehezen tudok megülni egy helyben” – Interjú Kaprinyák “Csodahelyek” Nikivel

Azt hiszem nincs még egy ember az ismerőseim között, aki olyan szenvedéllyel beszél a munkájáról – ami egyben a hobbija, és szenvedélye is – mint Kaprinyák Niki. Én kizárólag “Csodahelyek” Niki néven emlegetem, mert a neve pillanatok alatt egybeforrt a csodahelyek keresésével, és a csodahelyek.hu oldallal. Mára a számos “csodahelyek csoport” révén hatalmas, összetartó közösséget kovácsolt. Na nem az oldal, hanem Niki.

Ehhez ugyanis kell valaki, aki olyan elkötelezett a küldetésével kapcsolatban, hogy magával tud hívni több mint százezer embert, hogy közösen keressék a csodahelyeket. Jó ideje együtt dolgozom Nikivel, ezért olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy belátok a csodahelyek kulisszái mögé, és nekem elhiheted, hogy itt valóban minden úgy működik, mintha egy csodahely kutatóbázis irányítótornyában dolgoznánk. Úgy képzeld el, mint az amerikai filmekben a Mikulás bázisát a manókkal.

Ezek után te is kedvet kaptál, hogy jobban is megismerd a csodahelyek birodalmát, igaz? Nem csodálom! A Nikivel készített interjút változtatás nélkül olvashatod, így biztosan azonnal átérzed majd azt a lendületet, ami őt, és a csodahelyek csapatot viszi előre újabb tervek és álmok megvalósítása felé.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Már majdnem letettem arról, hogy idén sikerül pipacsmezőt fotóznom, de a véletlen vagy szerencse ezúttal is mellém állt. Töltéstava határában bukkantunk erre a csodás virágtengerre, ahol telítődhettem a látvánnyal…újabb egy évre ? . . . #pipacsmező #pipacs #töltéstava #győrmosonsopronmegye #travellover #travelguide #csodahelyek #csodahely #magyarorszagkepekben #mertutaznijoutaznierdemes #mik #instahun #travelphotography #travelblogger #magyarblogger #mutiholvagy #hellohungary #itthonvagyok #közösség #kozosseg #poppy #poppyfields #flower #flowers #flowerfield

ᴄsᴏᴅᴀʜᴇʟʏᴇᴋ ʙʏ ᴋᴀᴘʀɪɴʏᴀ́ᴋ ɴɪᴋɪ (@csodahelyek.hu) által megosztott bejegyzés,

Számos országban, városban jártál már. Mi áll hozzád igazán közel, a városnézés, a túrázás, a gasztrokalandok, vagy esetleg a wellness élmények?

Tavaly még azt válaszoltam volna erre a kérdésre, hogy a városnézés áll hozzám a legközelebb. Idén azonban – nagy mértékben a járványnak is köszönhetően – egyre több időt töltök a természetben kirándulással, túrázással. Kedvelem a wellnesst is, de nem csak a vizes élmények, hanem a passzív pihenés miatt. Magyarországon 2-3 olyan hotel van, ahová rendszeresen visszajárunk a családdal (főleg télen), ilyenkor néhány napra kikapcsolok, könyvet olvasok és igyekszem befelé fordulva feltöltődni.

Utóbbi nem mindig könnyű, hiszen -a férjem szavait idézve- nehezen tudok megülni egy helyben. De ahogy telnek az évek, én is változom és egyre nagyobb hangsúlyt kap az életemben a minőségi pihenés.

Hogyan választasz utazás előtt szállást? Hotelben, vendégházban, apartmanban, esetleg lakókocsiban érzed magad igazán jól?

Szeretem, ha egy szálláshelynek lelke van és története. Ha ez adott, szinte mindegy, hogy szállodáról vagy apartmanról beszélünk. Bárhol jól tudom érezni magam. Fontos a stílusos berendezés, a kedves vendéglátás, no meg a tisztaság is, ezekkel nálam el lehet érni azt, hogy visszatérő vendég legyek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nem a legnagyobb levendulás Magyarországon és nem is a legismertebb. De az kétségtelen, hogy az egyik legszebb panorámával rendelkezik ??? Szent Balázs-hegyi levendulás, Szentantalfa . . . #levendula #levendulamező #levendulaszüret #lavender #lavenderfields #szentbalazshegyilevendulas #balaton #balatonfelvidek #balatonipanorama #panorama #view #balatonview #ilovebalaton #travellover #csodahelyek #csodahely #magyarorszagkepekben #magyarblogger #mertutaznijoutaznierdemes #mik #instahun #travelphotography #travelblogger #magyarblogger #utazobazis #mutiholvagy #utaznielmeny #utazzunk #hellohungary #itthonvagyok #fedezdfelmagyaroszágot

ᴄsᴏᴅᴀʜᴇʟʏᴇᴋ ʙʏ ᴋᴀᴘʀɪɴʏᴀ́ᴋ ɴɪᴋɪ (@csodahelyek.hu) által megosztott bejegyzés,

Mit tanácsolsz, hogyan érdemes a számtalan szálláshely között nézelődni?

Idén sajnos rengeteg rossz tapasztalat futott be hozzánk a szálláskeresők részéről. Utolsó pillanatban lemondott szállások, méregdrága apartmanok, leharcolt szobák… Ebben a szezonban mintha a feje tetejére állt volna a világ ezen a téren is. Éppen ezért mindenkit arra biztatok, hogy alaposan nézzen utána a helynek, mielőtt foglal. A jó fotó csak a kiindulópont legyen, ennél azonban fontosabb a korábbi vendégek értékelése, mások véleménye.

A Csodaszállások csoportban az ajánlók és kérdések mellett élménybeszámolókat is lehet olvasni, amelyek szintén nagy segítséget nyújthatnak a döntésben.

Hosszú évek óta írsz turisztikai témában cikkeket, PR cikkeket, élménybeszámolókat. Nem érzed néha úgy, hogy a tolladnak egy kicsit pihennie kell?

De bizony érzem és ha őszinte akarok lenni, most is éppen egy ilyen időszakot élek. Az elmúlt 4 évem (amióta vidéken élünk) rendkívül termékeny volt szakmai téren, több útikönyvet írtam és szerkesztettem, beindult a Csodahelyek oldal és egyéb turisztikai cégek munkáját is segítem, segítettem.

Bár szeretek írni és jó érzés másokat kirándulásra, utazásra biztatni, egy ideje tudatosan a szerkesztői munkákat keresem és csak néha írok 1-1 cikket -kizárólag saját élményekből merítve- a csodahelyek.hu oldalra. Nevezhetjük pihenésnek, vagy a kreatív energiák feltöltésének is, de lehet, hogy ez már egy új korszak kezdete a szakmai életemben. 

Mit gondolsz a digitális nomád életformáról? Kipróbálnád, ha minden feltétel adott lenne hozzá? Merre utazgatnál?

Őszintén csodálom azokat az embereket, akik ezt az életformát választják akár egyedül, akár párban vagy családdal. Szuper lehet szabadon élni, állandóan úton lenni és kalandokat keresni úgy, hogy közben dolgozunk, de én nem vagyok ilyen bátor és bevállalós. Bár a munkámat a világ bármely pontjáról el tudnám végezni, egyelőre jó itthon.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy nem feltétlenül egy-egy országban, városban tett látogatásra emlékszel vissza szívesen, hanem az élményekre, a közös kirándulásokra, kalandokra. Magyarországon hol élted át a legszebb élményeidet?

Ezt a mai napig így gondolom, hiszen ahhoz, hogy évek múltán is szívesen emlékezzünk egy csodahelyre, mindenképp kell mellé egy plusz érzelmi töltet. Rengeteg ilyen élményben volt részem, még visszaemlékezni sem könnyű a legszebb pillanatokra.

A közelmúltból felejthetetlen volt a csobánci vár megmászása. Kora reggel indultunk útnak a férjemmel, szokatlan módon még a reggeli kávé is elmaradt. Kiadós túra volt, de szinte senkivel nem találkoztunk útközben, a panoráma pedig teljesen levett a lábamról. Nyáron részt vettünk egy kenutúrán a Dunakanyarban és a Táti-szigeteknél, ahol 20 km-t eveztünk. Nem mondom, alaposan elfáradtam nap végére, de minden pillanatért megérte.

A tarcali Áldó Krisztus-szobornál a lélegzetelállító kilátás mellett az orkán erejű szél marad örök emlék, amit azóta is emlegetünk útitársaimmal, az édesanyámmal és nagynénémmel.

Az előítéleteket félredobva nemrég újra felfedeztem Bugacpuszta szépségeit, pár napja pedig a Pannonhalmi Főapátság kilátójából sikerült megcsodálni a nyár végi naplementét a barátaink társaságában.

Ott volt egy pillanat, amikor a barátnőmmel egyszerre megálltunk, visszanéztünk a gyógynövénykertre és megpróbáltuk bevésni a közös élményt az emlékezetünkbe.

Van hazai bakancslistád? Megosztanád velünk, merre fedeznéd fel a rád váró csodahelyeket a közeljövőben?

Nem csak listát írok, hanem egy Google térképen is jelölöm azokat a helyeket, amelyeket szeretnék majd előbb-utóbb személyesen is felkeresni. Észak-Magyarországot kicsit elhanyagoltam az utóbbi években, Aggtelek környékén, Noszvajon például rég nem jártam, ideje visszatérni! De több csodahely is felfedezésre vár a Vértesben, a Mecsekben, remélem mihamarabb sikerül ezekre is sort keríteni.

Vannak olyan filmek, amelyekkel szívesen „utazol” otthon is?

Talán szakmai ártalom, vagy egyszerűen csak a kíváncsiság hajt, de mindig alaposan megfigyelem, hol forgatják a magyar filmeket. Így készült évekkel ezelőtt egy blogbejegyzésem a Kincsem c. mozifilm helyszíneiről, de az olvasóimmal közösen azonosítottuk be a Bátrak földje c. sorozatban feltűnő kastélyt és a szentendrei skanzent is.

Talán a véletlen műve, hogy nemrég láttam a tv-ben az Egri csillagokat, majd pár nappal később személyesen is felkerestünk a filmben szereplő “egri vár makettjét” Pilisborosjenő határában.

Honnan gyűjtesz inspirációt egy-egy utazás előtt? Könyvekből, online magazinokból, esetleg közösségi oldalakról?

A csodahelyek.hu oldalhoz tartozik néhány Facebook csoport is, például a Csodahelyek Magyarországon, ahol több mint 300 ezer csoporttag gyűlt össze az évek során. Itt mindenki megoszthatja élményeit, fotóit a kedvenc csodahelyeiről, rengeteg értékes album és hasznos információ kerül feltöltésre. Gyakran jövök ide inspirálódni, és amennyire tudom, a hazai utazós bloggerek is szívesen gyűjtenek innen ötleteket.

Ugyanez vonatkozik az Instagramra is, ahol a #csodahelyekmagyarországon hashtag alatt közel 3000 belföldi fotó szerepel. Néha csak kapkodom a fejem, hogy egy általam ismert, átlagos látnivalót milyen kreatívan is lehet fotózni.

Természetesen könyveket is szívesen forgatok, nemrég kaptam Bács-Kiskun megyéből egy különleges gyűjteményt a helyi látnivalókról. Magazinok közül a Marie Claire Travel kiadványát lapoztam fel legutóbb és rendszeresen olvasom a Nők Lapja élménybeszámolóit is.

Mit üzensz azoknak, akik szeretnének utazgatni, de nem érzik magukban a kellő lendületet?

Egy olvasónk írta nemrég, hogy nap mint nap elhalad a kecskeméti Cifrapalota mellett, néha, amikor a piros lámpánál áll, rápillant az épületre. Még soha nem látta belülről, más pedig képes átutazni az országot, hogy megnézhesse. Az ilyen felismerések miatt (is) hívtam életre a csodahelyek.hu oldalt és a Facebook csoportot. Igenis fontos, hogy tisztában legyünk a körülöttünk lévő csodákkal és értékeljük azokat!

Nem kell feltétlenül az óceánt átutazni ahhoz, hogy szépet lássunk, néha a szomszéd faluban vagy a saját lakóhelyünkön is vannak felfedezésre váró helyek. És valljuk be, egy rövid, 1-2 napos kirándulás alatt még százezreket sem kell elkölteni, az élmény viszont örök. Aki pedig lendületre vagy biztató szóra vágyik, nyugodtan csatlakozzon valamelyik Facebook csoportunkhoz! A több százezer tag lelkesedése garantáltan magával ragadja az embert.

Mi a legutóbbi utazós „napikincsed”?

Alapvetően nem gyűjtök tárgyakat, de pár napja Veszprémben sikerült szert tenni egy Balatoni Gasztrotérképre. Évek óta figyelemmel kísérem a projektet, és az ajánlásukra szívesen próbálok ki új éttermeket, bisztrókat a Balaton körül. Ki tudja, talán ennek hatására a gasztroturizmus is hamarosan bekerül a csodahelyek.hu repertoárjába!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ha Tatán jártok, ne hagyjátok ki a Fényes Tanösvényt! 1350 méter hosszú cölöpsétány a láp felett, 18 megállóval, kilátótoronnyal. Zseniális! ➡️➡️➡️ Részletek és még több fotó a csodahelyek.hu oldalon! . . . #tataifényestanösvény #tataifenyestanosveny #tata #fényestanösvény #láperdő #travellover #travelguide #csodahelyek #csodahely #mertutaznijoutaznierdemes #mik #instahun #travelphotography #travelblogger #magyarblogger #utazobazis #mutiholvagy #utaznielmeny #utazzunk #csodahelyek #hellohungary #itthonvagyok #visithungary #fedezdfelmagyarországot #magyarorszagkepekben #visittata

ᴄsᴏᴅᴀʜᴇʟʏᴇᴋ ʙʏ ᴋᴀᴘʀɪɴʏᴀ́ᴋ ɴɪᴋɪ (@csodahelyek.hu) által megosztott bejegyzés,

Kedvet kaptál az utazáshoz? Te is gyűjtögetnéd a napikincseket az ország legszebb csodahelyein? További csodahelyekért keresd fel a csodahelyek.hu weboldalt, FaceBook oldalt, és a csodahelyek csoportok bármelyikét!

Szédületes vízparti fotózáson jártam – Te is kipróbálnád?

Amennyire régen utáltam, ha fotóztak, mostanában annyira szeretem megörökíteni az életem – nem csak fontos – pillanatait. A rólam készült képekkel sem vagyok túlságosan szigorú, általában felveszem a gödröcskés mosolyt, és már készülhet is a kép, minden izgalom nélkül. Most azonban hetek óta hatalmas lázban égtem, hiszen olyan fotózásra készültem, aminek a helyszíne a Duna-part volt. Ez pedig különleges élmény számomra.

A víz közelében mindig is jól éreztem magam, legyen az egy tó (Velencei-tó, Balaton, Szelidi-tó), vagy éppen a Duna, amiért már masnis-fürdőbugyis koromban is rajongtam. Anita (ő volt a fotósom) ötlete volt, hogy a szabadtéri fotózáshoz olyan helyszínt válasszunk, ami közel áll hozzám, és mivel ő a Dunakanyarban él, én pedig ott nőttem fel, adott volt a helyszín.

Végül Gödön kötöttünk ki, és nem hazudok, ha azt mondom, hogy szó szerint a nyakamig vizes lettem, mire végzetünk a fotózással. Ha jó fotóst keresel, ne kattints tovább, máris mutatom, mire képes ez a szupercsaj.

Jó, jó, fotózás…na de mi lesz velem 35 fokban?

A fotózáshoz Anita a 19 órás időpontot javasolta a kedvező fények miatt, én pedig természetesen igazodtam ehhez, bár el sem tudtam képzelni, hogyan érek ki Gödre a legnagyobb melegben úgy, hogy a sminkem ne a bokámon csordogáljon addigra. A kocsiban olyan hisztis voltam, hogy az már az elviselhetetlenség határát súrolta, amikor pedig Anita megérkezett, még fésülködni is elfelejtettem gyorsan utoljára, olyan lelkes voltam.

Tudnod kell, hogy Anita személyisége már az első pillanatban feloldott bennem minden gátlást azzal kapcsolatban, hogy mi a frász fog velem történni a következő egy órában.

Persze a fotózás közben végig nagyon izgultam, hiszen ritkán állok profi fotós kamerája elé, de ennek a csajnak olyan kisugárzása van, hogy már azon kezdtem gondolkodni, hogy megkérem, engedje meg, hogy beköltözzek hozzá otthon a kisszobába.

Hogyan zajlott a szabadtéri fotózás?

Felmásztam egy fára (oké, a fa feküdt a víz felett, nem állt), leültem a sóderbe, az iszapba, és a Dunában rohangáltam a kis királylányos szoknyámban, ezer szúnyog között. Mondjuk rólam tudni kell, hogy közel 20 évig vadkempingeztem a szüleimmel, tehát nem vagyok az a kényes típus. Iiiigen, mostam már fogat a Dunában, és a sátorozás is olyan természetes számomra, mint éjszaka elemlámpával pisilni menni. Na de térjünk vissza a fotózáshoz.

Anita nagyon figyelmes volt, ezerszer rákérdezett arra, hogy nem zavar-e egy-egy póz, türelmes volt, de határozott. Erre mindenképpen szükség volt, mert fogalmam sem volt, mihez kezdjek magammal a kamera előtt.

Mondhatnám, hogy úgy röpült el az 1 óra, hogy szinte észre sem vettem….ám ez nem igaz. Annyira jól éreztem magam, hogy legszívesebben folytattam volna órákon át, és a végén még csobbantam volna egyet a Dunában is. Mármint érted, rendesen, fürdőruhában…a ruhám úgyis teljesen vizes volt.

Mindig is azokat a képeket szerettem magamról igazán, amelyek egy-egy vidám pillanatot örökítettek meg, erőltetett csücsörítős ribipózok nélkül. Mivel Anita honlapját annak idején én szövegeztem, láttam már a szuper képeit, de nyilván mindenki akkor hiszi el, hogy róla is készülhetnek ilyen fotók, amikor a postaládájában landolnak. És az enyémben bizony pont ilyenek landoltak, neki köszönhetően.

#nemPRcikk

Ha összegeznem kellene, mit várj egy fotózástól, ha Anita fotóz téged, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell:

  • Ha szabadszájú vagy, kicsúszik néha majd rajta egy-egy fütyfürütty, mert az első percben sokkol, milyen jó a humora
  • Meghallgatod azokat a hasonlatokat, amelyekkel fel akarja turbózni a mosolyod, aztán már csak a rózsaszín tárkonyon jár minden gondolatod
  • Elfelejtheted a kötelező pózokat
  • Fel kell készülnöd egy kis őrültségre
  • Mosolyogni fogsz a pöttöm kis fotós fergeteges lendületén
  • Belevágsz minden újba, mert egyszerűen nem szeretnéd kihagyni az élményt
  • Nem mondasz neki nemet. Még akkor sem, ha ki kell csavarnod a tested egy-egy jó beállításért
  • Nem akarsz majd kínosan mosolygós képeket
  • Ha kéri, percekig hagyod, hogy azok a szemét szúnyogok szívják a véred, mert tudni akarod, milyen kép lesz abból, ahogyan a susnyásban álldogálsz a naplementében
  • És garantáltan nem hagyod ki a szelfit vele a fotózás végén, mert az bizonyítja majd otthon, hogy IGEN, ebben az őrült kalandban tényleg részt vettél.

Ritkán találkozom olyan emberrel, akinek a közvetlen közelségét tényleg élvezem még akkor is, ha hozzáér a hajamhoz, átölel, stb. Kényes vagyok az intim szférámra, amin Anita 1 perc alatt átlépett, mégsem zavart.

Szólt, hogy béna a szalmakalapom, felcsapta a fejére a rózsaszín napszemüvegem, és meggyőzött arról, hogy csakis nála készíttessek a jövőben szabadtéri fotókat. Hihetetlenül élveztem. Szerintem te se hagyd ki!

youtube csatorna

5+1 értékes YouTube csatorna, amiért OFFoltam a tévézést

Nem állítom, hogy soha nem szerettem a tévé előtt lógni, annak idején vasárnap délután 4-kor zabáltam a Disney meséket, mint mindenki más, és persze a Barátok közt első 5-6 évét is végigdaráltam. Az egyetem alatt azonban nem igazán tévéztem, most pedig egyenesen hidegrázást kapok attól, ha végig kell néznem egy filmet a tévében. Így átköltöztem YouTube-ra, és körbenéztem, melyik az a pár YouTube csatorna, ami értéket közvetít, szórakoztat, és leköt. Aztán teljesen beszippantott ez a világ.

Mi a baj a tévézéssel?

Nyilván semmi, aki szeret tévézni, az biztosan örömmel nézi a különböző sorozatokat, filmeket, vetélkedőket, és show műsorokat, amelyek között tagadhatatlan, hogy vannak értelmes, értékes változatok. A legtöbbtől azonban 2 perc alatt olyan ideges leszek, mint a gondolattól, hogy a kedvenc, féltve őrzött Jane Austen könyvem egy rossz mozdulat miatt beesik a kádba mellém. Na de hol a hiba a mai műsorokban? Azaz: a műsorokban van a hiba?

  • Reklámok: Amikor a körömgomba és a hüvelygomba ellenszerét megismertem, fejest ugorhatok a sör, dezodor és autóreklámokba. Már az első reklám után elkezd felszökni a vérnyomásom, a sokadik után pedig hihetetlenül vonzó kezd lenni számomra egy hatalmas, fehér cápáktól nyüzsgő akvárium.
  • Idétlen celebműsorok: Minden második csatornán a hazai celebek életébe nyerek betekintést. Hogyan vécéznek kamera előtt, hogyan készül a körmük, hogyan nem érhetek a nyomukba. Mindig mindenhol ugyanazok az arcok, befektetett munka nélkül elért sikersztorik, szponzorált tartalmak.
  • Ripacskodás: Hiszti, éjjelnappalbudapest, verekedések, affektálás, megjátszott jelenetek. Kiráz tőle a hideg.
  • Tartalom nélküli tartalom: Erre a legjobb példa az a műsor, ahol egész végig azt várod, hogy történik valami érdekes, de végül nem történik semmi. Megnézel 30-45-60 percet, elpazarolsz az életedből pár órát a semmiért, fölöslegesen. Cserébe megtudhatod, mit használj, ha prosztatagyulladásod van. Mert azt az orvos, és a gyógyszerész nem tudja neked elmondani. Csak a tévé.
  • Ismétlések: Van olyan film, amit 83x is szívesen megnézek (mint pl. a Jurassic park 1-5. és a Die hard 1-5.), de azért valljuk be, a legtöbb TV csatornán ismétlések mennek, nem is másodszorra, de nem is harmadszorra. Amíg ezeket végigpörgetem, elfogy a türelmem, és lehet, hogy a 187. csatornán szuper műsor vár, én mérgemben kikapcsolom a tévét, és hangosan káromkodok, csapkodok és hisztizek, hogy miezaszar.

Mivel helyettesítem a tévét?

Nyilván én is nézek filmeket és sorozatokat, de többnyire letöltöm őket, és nagy barátom a Netflix is. Így normálisan tudok szórakozni, rengeteg időt spórolok, és nem kapok idegbajt akkor, amikor Bruce Willis éppen meghal azért, hogy megmentse a Földet, és ezt félbeszakítja egy átkozott hasmenés elleni csodaszer.

Mivel a munkámhoz érintőlegesen hozzátartozik a FB, az IG és a YouTube trendek követése, ezért természetesen (akarva-akaratlanul) ismerem a leggagyibb oldalakat/csatornákat, és azokat is, amikre érdemes odafigyelni. Nem mondom, hogy néha nem nézem meg a trash tartalmat, de főként azért, hogy pihentessem az agyam, vagy csak röhögjek egyet.

Álljon itt pl. a legnagyobb szenny, ami valaha a YouTube háza táján szerepelt:

Csapjunk bele a lecsóba! – 5+1 kedvenc YT csatorna

Van azonban a fenti hányás videóval szemben több olyan YouTube csatorna is, amit nagy örömmel követek, sőt, visszanézem a videókat munka közben, és így ezek a csatornák a napjaim részévé váltak. Mutatom is a kedvenceimet, a teljesség igénye nélkül (nem sorrendben)!

1. hormonmentes

Janka munkásságával 1-2 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, azóta már minden videóját láttam. Úgy beszél a szexualitásról, fogamzásgátlásról, termékenységről, és az ezekhez kötődő tartalmakról, hogy nem lehet nem odafigyelni rá.

Vicces, ugyanakkor tárgyilagos, oktató jellegű videói lekötnek, minden korosztály számára nagyon ajánlom őket. Ha egy hosszú nap végén értelmes tartalomra vagyok kíváncsi, vissza-visszatérek Jankához, és soha nem csalódom benne. Fantasztikus csaj!

2. 6 lépés

Ádám, Teki, Jani, Sisu, Csaba, Barna, és még sokan mások a baráti társaságból, rendszeresen feltűnnek a 6 lépés csatorna videóiban.

A 6 lépés csatornán fesztiválvideókat, elmélkedéseket, teszteket, pasis kínlódásokat, és olyan útkeresést követhetünk nyomon videóról videóra, amelynek mi is részesei leszünk, és azok is szeretnénk maradni. 1001 félve feltett, és fel nem tett kérdést vesznek sorra a srácok, akik – bár mind más személyiségek – egytől egyig szerethető, értelmes figurák.

Teki, azaz Gódor Bálint munkáját, zenéjét már ajánlottam nektek a napikincsek FB oldalán. Bálint nem szerves része a 6 lépés videóknak, a fókuszcsoport csatornán annál többet szerepel. Ha meghallod a “kókuszcsoport” szót ordítva, jusson eszedbe. De ne csak erről, kérlek, sokkal inkább a dalairól.

3. Tanulom magam

Nagy bennem az igény arra, hogy új dolgokkal ismerkedjek meg, és ezáltal bővítsem a tudásom. A Tanulom magam csatornának, és persze Attisnak köszönhetem, hogy nem kell lexikonok fölött ülnöm ehhez, hiszen Attis esetében biztos lehetek abban, hogy az a tartalom, amelyet ő készít, maximálisan hiteles és naprakész.

Attis személyét is nagyon kedvelem, tetszik a stílusa, szórakoztatnak a személyesebb jellegű tartalmai is, és nagyon tisztelem benne, hogy rengeteg munka van a videóiban. Nincs telenyomva szponzorációval a csatornája, értéket közvetít, és úgy begyűrűzik a napjaidba, hogy gyakorlatilag családtaggá válik.

4. Szabó Kitti

Szabó Kitti talán onnan ismerős sokak számára, hogy a Barátok közt sorozatban ő alakította Lindát, Bartha Zsolt lányát. Nos, akkor én már nem néztem a sorozatot, amikor Kitti játszott benne, úgyhogy az arcán kívül semmit nem láttam belőle egészen addig, amíg rá nem bukkantam a csatornájára.

A tartalom vicces, Kitti színes egyéniség, és hasonlóan gesztikulál, mint én. Abszolút tudok vele azonosulni, szórakoztatnak a videói, gyakran át is küldöm ennek-annak, hogy feltétlenül nézze meg, mert nagyon jónak tartom az ötletet, a koncepciót, vagy azt a hatalmas adag (ön)iróniát, amit Kitti használ.

5. FanMadeMaker

Ha többet szeretnék megtudni a YouTube nagy kérdéseiről, a youtuberekről, szponzorációkról és a trash tartalom gyalázatos megnyilvánulásairól, Nagy Márton, azaz FanMadeMaker vidókat nézek. Marci stílusa néha nekem már kicsit sok, ennek ellenére még nem skippeltem egy elkezdett vidóját sem, mert kedvelem, ahogyan gondolkodik.

Szeretem a kihívásait is, végignéztem, hogyan kocsikázott át 24 óra alatt minden megyénken, hogyan szedett össze 10E cigicsikket, vagy hogyan próbált meg legyalogolni Balatonakarattyára lángosozni. Engem szórakoztat, munka közben gyakran hallgatom.

+1. fókuszcsoport

A +1 nem azért +1, mert gyorsan betettem valamit még a listára, amit kicsit szeretek, kicsit meg nem. A fókuszcsoport nevű csatorna Nagy Ádám nevéhez köthető, aki a 6 lépés színes csapatát is erősíti.

Kedvelem Ádámot, hasonlóan gondolkozunk, bár nem mindenben értünk egyet. Nincs is erre szükség, ennél ugyanis sokkal fontosabb, hogy a videói arra késztetnek, hogy tovább gondolkodjak egy adott témán. Ádám értelmes, vicces, és még az sem zavar, hogy néha büfög beszéd közben. Öcsém van, hozzászoktam 🙂

Természetesen nem hagyom abba a legjobb YT csatornák keresését (sőt, mutatok is majd még párat), és mindenkit ugyanerre bíztatok. Van értékes tartalom, vannak értelmes youtuberek, szerencsére egyre több.

A Molnár Krisztiánhoz hasonló igénytelen tartalomgyártók pedig remélhetőleg úgy jönnek-mennek majd észrevétlenül a YT felületén, mint a nyári zápor strandolás közben. Piszok gyorsan, és villámcsapás nélkül.