Egy nő, aki elég flúgos ahhoz, hogy azonnal megkedveld, és olyan értelmes, hogy garantáltan örömmel iszod a szavait. Emellett nagyon szórakoztató, és vicces, az írásaival pedig számos helyen találkozhatsz. Barva Alexandrával, a Pont. Mi, Nők blog írójával beszélgettem.
Egyike vagy azoknak az embereknek, akiket online ismertem meg, de akkora volt az összhang köztünk, hogy személyesen is hatalmas élmény volt téged megismerni. Bár alapvetően introvertált típus vagy, én ezt a saját bőrömön nem éreztem hátránynak a beszélgetéseink alatt. Milyen helyzetekben látod ennek előnyét, és hátrányát?
Őszintén szólva én elképesztően élvezem, hogy introvertált vagyok – nyilván nem is menne másként az élet. Viszont az, hogy mások milyennek látnak engem, illetve, hogy hogyan tudok viszonyulni hozzájuk, javarészt az adott embertől függ. Te annyira szerethető és közvetlen vagy, hogy nem lehet nem ugyanígy viszonyulni hozzád, szívesen ül le az ember beszélgetni egy tea és süti mellett, ha befogadó a „közönség”. Viszont sajnos ez a ritkább, az intorvertáltságomat folyamatosan erősíti az a mérhetetlen önzőség, a folytonos ítélkezés, az elfogadás teljes hiánya, amit az emberek képviselnek (tisztelet a kivételnek), amik miatt, ha akarnék sem tudnék már megnyílni másoknak, amíg meg nem győződtem róla, hogy az adott személy érdemes-e rá.
Azt viszont sokan összetévesztik, hogy ez mit is jelent, mert az introvertáltságom egyáltalán nem egyenlő a zárkózottsággal, az egoizmussal pláne, hiszen nem azért van ez, mert én jobbnak gondolom magam másoknál. A jó közösségekben (pl. az általános és gimis osztályomban, vagy a későbbi tanulmányaim során is), ha nem is a társaság középpontja, de egy viszonylag átlagosnak tűnő, társasági ember voltam. Az viszont tény, hogy a sok impulzus után nekem szükségem van a csendre és elvonulásra, hogy vissza tudjak töltődni, akármennyire is pozitív a sok élmény, eljön a pont, hogy túl sok. Ilyenek nálam az ünnepek is; fürdőzöm a szeretteimmel töltött időben, de utána 1 hétig inkább hagyjatok. J Ez hosszú téma, holnapig tudnék róla beszélni…
Miért kezdtél blogolni? Emlékszel az első bejegyzésedre, és arra, hogy izgultál-e a posztolás előtt?
Nekem a blogolás már sokadig lépcső volt, így talán kicsit másként éltem meg. 13 évesen már kívülről fújtam a portálok kódolását (g-portálos oldalakat szerekesztettem a saját szórakoztatásomra), majd 16 évesen egy online magazinnak írtam néhány cikket, így maga az írás és weboldalszerkesztés nem volt nagy újdonság 2016-ban, a blogom indulásakor – bár persze nem voltam és ma sem vagyok profi, például a webdesign szerekesztésben.
Szerettem volna kiélni az írás iránti szeretetem, olyasmikről írni, amik engem érdekelnek, a mai napig bármilyen más írásom után jól esik leülni és összerakni mondjuk egy laza cikket az aktuális húsvéti trendekről, ehhez pedig a blogom tökéletes felületet biztosít. Izgulni nagyon ritkán szoktam a bejegyzések publikálása előtt – rendszerint a megosztó témáknál van bennem egy kis bizsergés -, de őszintén szólva az elején pláne úgy voltam vele, hogy engem úgysem olvas senki, mit izguljak. Szerencsére a számok mást igazolnak, de azt gondolom, hogy ami mellé teljes mellszélességgel oda tudok állni, ott semmi izgulnivalóm nincs. Az már másik kérdés, ha valakinek kifejezetten dolgozom, ott a maximalizmusom az egekbe szökik és hatalmas felelősséget érzek abban, hogy mit adok ki a kezeim közül.
Az elmúlt években nagyon szép sikereket értél el az írásaiddal. Mesélnél erről nekünk? A blogodon kívül hol szerepeltek az írásaid?
Nem titkolt szándékom, hogy elérjem azt a pontot, amikor kizárólag az írásból fogok megélni, ezért évek óta tudatosan keresem a lehetőségeket – vagy éppen azok találnak meg engem. Én nem hiszek abban, hogy azonnal a csúcsra lehet jutni, nulla plusz energiabefektetéssel, ezért korábban, sőt még manapság is előfordul, hogy ingyen írok különböző felületekre, egyrészt, mert referenciának is tökéletes, másrészt pedig, mert ezáltal is folyamatosan fejlődök. Nem telik el úgy hét, hogy ne böngésszem az aktuális irodalmi pályázatokat, ennek köszönhetek rengeteg olyan publikációt, amit én már ugyan természetesnek veszek, de másokon látom, amikor megemlítem, hogy úristen, ez tényleg nagy dolog (még tanulom, hogyan kell megveregtem a saját vállamat).
Hosszú lenne a lista, hol jelentek meg az írásaim az elmúlt években (egyébként a blogomon ezt a listát rendszeresen frissítem, ha valakit érdekelhet), de néhány, amire nagyon büszke vagyok:
2019-ben a 100 szóban Budapest Poketben az én írásom is helyet kapott, megjelent novellám többek között az Éva Magazin, a 20on, a Carrie Magazin és a Magyar Irodalmi Lap oldalán is. Ezeknek mind különleges helye van a szívemben, és remélem, idén tovább gyarapodik a lista.
Fontos számodra a visszajelzés? Kinek a véleménye motivál, és milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb, mióta írsz?
Aki írásra adja a fejét, annak szerintem lételeme, hogy visszaigazolást kapjon, legyen az egy lájk, egy kedves szó vagy megosztás. Ezért természetesen nekem is nagyon fontos, hogy azt érezzem, nem hiába csinálom, hogy bármiféle (remélhetőleg jó) érzést kiváltott az a pár sor, amit olvastak tőlem és az sem árt, ha ennek a nagyobb berkekben is van visszhangja – például fizetnek a munkámért, hiszen ne legyünk álszentek, az is egyfajta visszaigazolás, azt mutatja, hogy értéke van annak, amit csinálok.
Bárki, aki építő jelleggel fogalmaz meg véleményt, motivál, nincsen kitüntetett személy, akinek a szava mélyebb nyomot hagyna bennem, többek között ezt is megtanultam; a helyén kell tudni kezelni, például a barátaim visszajelzéseit (akik állítom, hogy túlságosan elfogultak velem, de imádom érte őket), ők a legelsők között olvashatják el mindig az írásaimat, érdekel a véleményük, de mivel ez mindig szubjektív, első sorban nekem kell elégedettnek lennem azzal, amit kiadok a kezeim közül, különben hiába érek el bármit, az nem én vagyok, nem az én szavaim, nem az én érdemem. Természetesen írás terén is folyamatosan fejlődök és az emberismeretem is sokkal fejlettebb talán. De erről is a végtelenségig tudnék mesélni… J
Manapság nagy divat bakancslistát írni, ami összegzi a terveinket, az úti célokat, vagy akár néhány őrült célt is. Neked vannak tipikus listás dolgaid?
Egy ideje már nincsenek listázott dolgaim. Sodródom az árral, minden jónak örülök, ami érkezik az életembe, pláne az utóbbi éveimet tekintve. Persze céljaim mindig vannak, de, ha kell, el tudom engedni őket vagy, ha szükséges, átfogalmazom.
De várj, most eszembe jutott egy dolog; nagyon remélem, hogy egyszer a saját könyve(i)mmel fogok találkozni a könyvesboltok polcain. Ez az egyetlen, amiből nem engedek és minden nap ezért dolgozom – ha nem is közvetlenül a könyvemet írom, de az irányt igyekszem nem eltéveszteni.
Mit csinálsz, ha nem írsz? Mivel foglalkozol, és mit csinálsz a szabadidődben?
Hogyha nem írok, akkor szempillákat építek. Nagyon szeretem az aprólékos, szépérzéket igénylő, kreatív dolgokat, ez pedig egy olyan szerelem, amit az írás mellett szintén nem feltétlen munkának élek meg, sokkal inkább hobbinak, nem csak a pillaépítés miatt, hanem, mert a lányokat is imádom, ahogy nevetünk, csacsogunk, mindent – és most elmondhatatlanul hiányoznak.
Szabadidőmben szeretek sütit sütni, olvasni, sorozatokat nézni, kirándulni. Ebből a szempontból elég átlagos vagyok.
A belső értékeid mellett a külsőd is azonnal felkelti az emberek figyelmét. Fontos számodra a külső, vagy csupán egy szerencsés adottságnak érzed?
Édesanyám gyerekként mindig arra ösztönzött, hogy egy nőnek adnia kell magára, tőle is azt láttam, hogy fontos neki a megjelenés. Többek között ezért is nagyon hálás vagyok neki, mert természetemből adódóan is igényem van arra, hogy jól essen a tükörbe nézni és mivel otthonról ezt hoztam, nem kellett plusz energiát fektetnem abba, hogy rájöjjek, hogy érzem magam a legjobban a bőrömben.
Nagyon jó adottságokat örököltem – legalábbis én szeretem a testem -, így nincs szükségem extrém szépészeti beavatkozásokra, így, amit tudok, megteszek, hogy fenntartsak egy igényes állapotot, a többi pedig úgyis mindenkinek ízlése kérdése. A lényeg, hogy a tükörképem mosolyogjon rám és akkor a lelkem is mosolyogni fog.
Nem titkoltad az olvasóid előtt, hogy a válásod nagy kihívások elé állított. Fiatalon mentél férjhez. Mit üzensz azoknak, akik 20 évesen azon gondolkodnak, hogy családot alapítsanak-e előbb, vagy a karrierjüket építsék?
Fontos, hogy ne csak mindig a cukormázat mutassuk meg és, ha akartam volna, sem tudtam volna sokáig titkolni, hiszen az online felületeimen is látványos lett a változás, már csak azt tekintve is, hogy visszatértem a leánykori nevemhez. A mai napig nem csinálnám másként (maximum jobban választanék, ha lehetne). Nem változott az élethez való hozzáállásom és a prioritás, nekem a saját család (talán, mert igazából nekem sosem volt szigorú értelembe véve olyanom) sokkal-sokkal fontosabb, mint a karrier. Engem ne a pénz ölelgessen esténként és ne is ő szólítson anyának.
Egyetlen tanácsom van fiatoknak és időseknek egyaránt: mindig a szívükre hallgassanak. Ne a társadalmi elvárásokra. Ne akarjanak minden áron másoknak megfelelni. Hogyha karriert szeretnének építeni, de a szülők már unokáznának, akkor ne a másodikat válasszák. Hogyha pedig fiatalon szeretnének megházasodni és gyerekeket vállalni, tegyék azt, mert más nem fogja helyettük és, ha külső nyomásra hozzák meg ezeket a fontos döntéseket, életük végéig bánni fogják az elszalasztott lehetőségeket. Az okos tanácsokat osztogatók pedig nem fognak bocsánatot kérni, ha a saját szemüvegük mögül nem téged láttak valójában, figyelmen kívül hagyták, hogy te mit szeretnél és olyasmikre buzdítottak, amik inkább nekik kedveznek vagy ők látnak valamit, ők félnek/féltenek ezeketől a lépésektől (konkrét példa: gondolhatják azt, hogy, mert elbuktak a házasságukban, amit fiatalon köttettek, akkor te is biztosan ugyanígy jársz, ezért meg se próbáld). Amennyiben van rá mód, ne a saját kárukon akarják megtapasztalni, milyen, amikor nem a saját útjukat járják – sajnos én is rengeteg felesleges kört futottam, mert másoknak akartam megfelelni.
Mit gondolsz, milyen értékek azok, amelyekre egy bloggernek akkor is figyelnie kell, ha hamar szeretne befutni? Mit tartasz igazi értéknek?
Nos.. igyekszem finoman fogalmazni, bár nálam ez egy érzékeny pont, mert rengeteg negatív példát látok. Borzalmas, hogy sokan mennyire nem érzik a felelősségüket abban, hogy mit és hogyan osztanak meg másokkal – gondolván itt a befolyásolhatóbb, fiatalabb közönségre.
Az igazi érték az, amikor önazonos vagy. Ezért, amint feltetted az internetre a posztot, a képet, a bármit, hatalmas felelősséged van abban, hogy mit közvetítesz. Hogyha a természetességet és önelfogadást hirdeted feltötött szájjal és műmellekkel (és biztosan lesz, akinek ez fel se tűnik, sőt, ahogy látom, sajnos elég sokan vannak), akkor hiteltelen leszel. Akkor is, ha egyik nap vegán vagy, aztán mosolyogva reklámozod a húsmádó pizzát, mert hozzád vágtak százezret. Előbb vagy utóbb úgyis kibukik, hogy valami nem stimmel és az nem csak abban fog megmutatkozni, hogy nem olvasnak szívesen, hanem te sem leszel békében saját magaddal, amit szerintem semmiféle termékért vagy pénzért nem éri meg kockáztatni.
Követnéd Alexandrát? Itt megteheted:
Facebook: Pont. Mi, Nők
Instagram: alexandrabarva
Blog: Pont. Mi, Nők
