14+1 egyedi hátizsák, magyar alkotók műhelyéből!

Egy jó minőségű hátizsák akár évekig a barátotok lehet, és elkísér benneteket bárhova, ahová csak magatokkal viszitek. A neylonzacskók helyett sokkal menőbb választás egy magyar tervező által megálmodott táska, ráadásul a kezetek is szabad marad kirándulás, fesztiválozás, vagy éppen sétálgatás közben.

Engem kilóra megvettek ezek a színes, mintás, egyedi hátizsákok, és úton-útfélen hirdetem, hogy velük nemcsak vidámabb, de szebb is a napom.

“Hátizsákból sosem elég”

Mondhatnám, hogy “így tartja a mondás”, de MÉG nincs ilyen mondás.

Minden horgász tudja, hogy a halak szeretik a fokhagymaillatú csalit, minden Gombóc Artúr tudja, hogy a csoki életmentő lehet egy esős napon, és minden hátizsák őrült tudja, hogy egy jó minőségű hátizsák a nő legpraktikusabb és legizgalmasabb kiegészítője.

Mutatom ABC rendben, mely magyar márkák színesíthetik meg a ti napjaitokat is!

1. Barankababra

Zsengellér Ági 2019 elején döntött úgy, hogy belevág, és útjára indítja a Barankababrát, aminek a neve annyira egyedi, hogy ha egyszer megtanuljátok, az tuti fix, hogy nem fogjátok elfelejteni. Én élőben is megcsodálhattam az Ági által készített hátizsákokat, és bár egészen addig azt hittem, hogy a csipkés táska a kedvencem, ott helyben beleszerettem egy fekete csillogós vízálló darabba, ami trendi kiegészítője lehet egy visszafogott szettnek. Mivel én akkor érzem jól magam, amikor mindkét kezem szabad, és a vállamat sem húzza le a földig semmi, így nagy vágyam ez a darab. Esőben szuper, és a hírek szerint más színekben is elérhető lesz rövidesen. Ha tetszik a Barankababra-varázslat, csapjatok le a kedvenc táskátokra még ma!

A saját Barankababra táskátokat ide kattintva tudjátok kiválasztani!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

‼️ Csodás hír! ‼️ Mostantól nem csak a kicsiknek kedvezünk. ?‍♂️ Elkészültek az első különleges zsínóros hátizsákjaink.? Az egyediségüket az adja, hogy kézzel készült kis szériában, etikusan előállított, és három belőlük tradicionális csipke horgolással díszített, míg kettő pedig gyönyörű hímzett bevarrással készült. ? A belsejük mintás anyaggal bélelt, ami megjelenik a pamut fonatolt zsinórt tartó füleknél is. A rendszerezést két belső zseb segíti. ? Igazi tavaszi, és nyári darabok. Ha szeretnétek több képet nézegetni link a bio-ban. ?‍♀️ . . . . . #táskákatistervezek #nature #naturelover #justgo #slowlife #slowliving #slowdesign#faceyourself #textiltales #textilwanderlust #gymbag #magical #adventures #ontheway #barankababra #hiking #kirándulás #lace #embroidered

barankababra (@barankababra) által megosztott bejegyzés,

2. Bernizo

A következő nagy kedvencem a Bernizo aranyszínű táskája. Érdekes, hogy régebben rosszul voltam az aranytól, és bár ékszerben még mindig nem szeretem a sárga aranyat, ez a hátizsák hamar nagy kedvencem lett. Nem túl hivalkodó, de mégis látványos. Azt már tényleg csak zárójelben említem, hogy a mintájához és stílusához ezernyi nyakláncom passzol, így nem is nagyon kell győzködnöm magam ahhoz, hogy megszeressem. Ha a bordó vagy az ezüst jobban illik hozzátok, hát ez sem lehet akadály!

Bernizo hátizsákra vágytok? Ide kattintva máris lecsaphattok a kedvencetekre!

3. From SMV

A From SMV névvel már találkozhattatok korábban is az oldalon, hiszen a Kincskereső Szütyő valójában olyan, mintha a Napi Kincsek Tárháza és a hihetetlenül ügyes kezű Sebők-Mersits Virág közös kincse lenne. Bár ez a szütyő nem hátizsák, egyszerűen nem hagyhattam ki a listámból, egyrészt a csoda aranyos minták miatt, másrészt azért, mert időközben teszteltem a saját példányomat, és nagyon megszerettem. Szütyőt mindenkinek!

Ha pedig gyakran van nálatok könyv, akár borítót is vásárolhattok rá vidám anyagból, míg a vizes fürdőruhátok és edzős cuccotok számára ott a Wet bag. Nemsokára mindkettőt megmutatom nektek!

Az egyedi tervezésű From SMV szütyőket pedig ide kattintva szerezhetitek be!

4. Gympack Society

Ezek a táskák már régóta a kedvenceim, a saját darabom egy kaktuszos változat, ami teljesen egyedi. Már vagy ezerszer megkérdezték tőlem, hogy hol szereztem, és azt hiszem, azóta sok Gympack Society táska lelt gazdára. A táskák között vannak hátizsákok és vállon hordható darabok is, előnyük pedig a stabil kialakítás mellett egyértelműen az, hogy hihetetlenül vagány mintákban kaphatóak.

A csodás, egyedi mintás táskák között ITT tudtok válogatni!

5. Grudo Design

Nagyon kedvelem a merész színeket, így a mustársárga például már évek óta közel áll hozzám. Bár ruhát még nem szereztem be ebben az árnyalatban, kendőm már természetesen van, ami jobban nem is passzolhatna a mustár Grudo Design hátizsákhoz. Vagány, és strapabíró, így a hosszabb utakat is be lehet vállalni vele, és belefér minden, ami egy női táska nélkülözhetetlen kelléke.

Minden vágyatok egy Grudo Design táska? ITT máris kiválaszthatjátok a kedvenceteket!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#tesztelés # elsőbenyomás #eszter #bővíthető #hátizsák #2.0 #megújult #magyartermék Íme Eszter első benyomásai a 2.0 hátizsákunkról : “Ez a fotó a legelső estén készült, miután hazaértem a frissen átvett táskával. Azonnal beleszerettem a színébe, mert pont illik ehhez a szépségesen színes őszhöz (és azóta is mindenki a csodájára jár). A másik, ami nagyon tetszik az a finom, selymes vállpántja! De ami a legjobb, az a belseje a sok zsebbel, tasakkal és funkcióval! Az egész estét azzal töltöttem, hogy minden cuccomnak megkerestem a megfelelő helyet és pedánsan belepakoltam. Ez hatalmas flow volt az énem praktikus oldalának! ☺️”

Grudo design (@grudodesign) által megosztott bejegyzés,

6. HarMony Studio

Bár alapvetően nem rajongok a virágos mintákért, ezt a Harmony Studio táskát mégis megszerettem, mert rögtön elképzeltem hozzá egy fehér nyári egyberuhát, és egy balatoni kirándulást. A nagy nyári hőségben nem szívja annyira a meleget, és a vízlepergető anyagnak köszönhetően egy záporban sem ázik el benne az összes kincsem.

Vajon ki tudjátok választani a legszebb HarMony Design tornazsákot? ITT megleshetitek őket!

7. Harsányi Nóri bags&blankets

Az alábbi indigókék táskáról azonnal anyukám jutott eszembe, aki nagyon szereti a kék színt. Ezen a táskán azonnal megakad az ember szeme, én pedig nem az a típus vagyok, aki csak úgy szeret elvegyülni a tömegben – már ami a kiegészítőket illeti. A különleges kék árnyalatú mandalamintás táska mellett van még néhány kedvencem, de szerintem nektek is lesz, ha körülnéztek Nórinál!

Ha szívesen nézelődtök a válltáskák között is, Harsányi Nóri táskáit imádni fogjátok! Ide kattintva lecsaphattok rájuk!

8. Husew

Nagyon szeretem a farmer hatású anyagokat, és mellettük a világosbarna színt. Így ez a Husew táska egyből megtetszett. Régebben folyton vizslabarna táskákat vadásztam magamnak, aztán miután meguntam, hogy lehúzzák a vállamat a pántok, rászoktam a hátizsák vadászatra. A Husew táskái között már az őszi kollekcióban is volt néhány kedvencem, és mivel én egy táskát addig hordok, amíg rongyos nem lesz, így nálam nincs különösebb jelentősége annak, hogy egy táska éppen melyik kollekció darabja. Ezt például télen-nyáron szívesen hordanám.

Egy vagány Husew táska a vágyatok? Ide kattintva ihletet meríthettek hozzá!

9. Kolokolo

A bőrtáskák rajongóinak egyértelműen azt javaslom, hogy nézzenek körül a Kolokolo háza táján. Az egyik legszebb hátizsákjuk – szerintem – ez a mályvavirág-rosegold táska, ami aztán tényleg mindenhez passzol. Minőségi anyagból készül, és a tavaszi-nyári hónapokban áldás lesz, hogy világos színű. A rosegold nekem személyes kedvencem a gyűrűk között is, hát még a táskáknál!

Azonnal szeretnétek egy saját Kolokolo táskát? ITT kiválaszthatjátok a kedvenceteket!

10. Lilla Sellei Bags

Az a nagy helyzet, hogy amikor először a kezembe fogtam Lilla hátizsákját, és megcsapott az a friss, új táskaillat, azonnal tudtam, hogy amíg ki nem végzem az óceánmintás hátizsákot, addig jön velem mindenhova. Annyira kényelmes és praktikus, hogy eddig bárhova vittem magammal, nem csalódtam benne, a mintáját pedig a metrón, a buszon és a villamoson is mindig bámulja valaki, bármerre megyek. Mondjuk nem is csodálom! 🙂

Már látjátok is magatokon a tükörben a legszuperebb Lilla Sellei Bags hátizsákot? ITT vásárolhatjátok meg!

11. Lulu’s Design

Ééééés jöjjön egy igazi fesztiváltáska, örök gyerekeknek. Én speciel pont ilyen vagyok, így nekem nagyon bejön a nyuszis hátizsák azokkal az irgalmatlanul hosszú fülekkel. Ha azt gondolnátok, hogy ez bizony egy gyerektáska, akkor megnyugtatlak titeket, kétféle méretben készül, tehát kapható gyerekek részére is, és felnőtt méretben is, nagy-nagy örömünkre! Ezzel a táskával garantáltan vidám napnak nézünk elébe!

Ti is örök gyerekek vagytok? A Lulu’s Design nyuszis hátizsákját ide kattintva rendelhetitek meg!

12. Nalababa

Ha már az állatkás hátizsáknál tartunk, a Nalababa kollekciójában a kedvencem a méhecskés táska, aminek még vagány fullánkja is van. Ha gyerekeknek is szeretnétek választani egy állatkás darabot, akkor jó, ha tudjátok, hogy tüneményes rókás és macis táskát is kaphattok Balázsi Anna oldalán.

A világ legédesebb állatkás Nalababa hátizsákjait ITT találjátok!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Z Ů M M ? M A M A A kollekció másik darabja kifejezetten többgyermekes anyukáknak lett tervezve, és azoknak a nőknek, akik szeretik ha minden egy helyen van! Nagyon sok helyről hallottam és magam is tapasztaltam, hogy a legtöbb kézműves egyedileg tervezett táska nagyon pici és keskeny, 2 gyerek + 1 felnőtt holmija nem fér bele. Amióta használom a MAMA hátitáskát, elmondhatom, nincs olyan ami ne férne el benne – Borkát is beleértve! ? Amint időm engedi készítek nektek egy videót amiben bemutatom, hogy mennyi mindent lehet egyszerre bele tenni. A kedvenc funkcióm pedig egyértelműen az oldalába tervezett törlőkendő zseb! ?

Nalababa Baby Design (@nalababadesign) által megosztott bejegyzés,

13. Rózsa Műhelye

Imádom a hajókat, ezért ha a Balatonon vagyunk, percenként kb 20 képet készítek a vitorlásokról, Rózsa Műhelyében pontosan ezért egy vitorlásos táskán akadt meg a szemem. A táskán látható hajókról egyébként eszembe jutott az Onedin család című sorozat is, amiért egyszerűen rajongtam gyerekkoromban. Ezzel a hátizsákkal boldogan szelném a hullámokat a magyar tengeren.

Egy csodás hajós programhoz szerezzétek be a hátizsákot Rózsa Műhelyéből ITT!

14. VeleM

A képen látható rózsaszín táskát muszáj megmutatnom nektek, ugyanis első látásra felkerült a bakancslistámra. A VeleM táskái egyébként azért (IS) különlegesek, mert mindegyikből csak egy példány készül. Ha büszkék vagytok arra, hogy egyedi kiegészítőiteket mindig mindenhol megcsodálják, akkor bizony jó helyen jártok, nem kell folytatni a beszerző körutat! Itt garantáltan páratlan darabokra bukkantok.

Az is tetszik, hogy a férfi táskáik is nagyon mutatósak, ezért ajándékba is bármikor választanék tőlük egy-két darabot. Ha jobban belegondolok, még a pasis darabokat is szívesen hordanám, abszolút szerethetőek!

Tetszik az én kedvenc VeleM hátizsákom, de kíváncsiak vagytok a többi darabra is? Ide kattintva megnézhetitek őket!

15. Vengru

Amellett, hogy szuper táskáik vannak, olyan brutáljó a honlapjuk, hogy nagyjából egy órán keresztül csak azzal foglalkoztam, hogy megtervezzem az álomtáskámat. Szerintem próbáljátok ki ti is, tutira rákattantok majd. A hátizsákok között amúgy elég sok tetszik, van persze kedvencem is, ám mivel annyiféleképpen variálhatóak, hogy csak kapkodtam a fejem, tulajdonképpen a lehetőségek tárháza végtelen.

Itt máris lecsaphattok a táskatervezőre, és vigyétek haza a legjobb Vengru-csodát!

Ha pedig ezt a TOP15-ös listát végigfutottátok, akkor remélem, hogy úgy érzitek, feladtam nektek a hátizsák-leckét, hiszen ennyi szuper kiegészítő közül nem olyan egyszerű kedvencet választani. Mással nem is zárhatnám az ajánlómat, mint azzal a mondattal:

A hátizsák legyen veletek!

Frontkép: Zsofia Hamori 

1 comment
  1. Ezt csak átpörgettem, mert nincs igazán türelmem a reklámokhoz, de a záró mondat tetszik! 😀 Egy kicsit Star Wars-utánzatnak érzem. Amúgy tudod-e, miért május 4. annak a történetnek a nemzetközi napja? Ha tudsz angolul, akkor könnyen megérted majd.

    “Az erő legyen veled!” eredetiben: “May the force be with you”, kiejtve ugyanúgy hangzik, mint “May the 4th be with you”, magyarul: “Május 4. legyen veled!” 😀

    Amúgy ha megyek valahová, akkor nekem a lényeg, nem is a poggyász típusa (kézben vagy háton kell-e cipelni), hanem a mérete. Minél kisebb a csomag, annál jobb, sőt, ha lehet, akkor mindenhová csomag nélkül megyek. Amúgy elvileg tényleg jobb háton, mint kézben, mert szabad marad a kéz, de a hátizsákjaim olyan ritkán kellenek, hogy bekerültek valami szekrénybe, és lusta vagyok megkeresni. (Ha nekem egyszer saját lakásom lesz, nem lesz benne sem szekrény, sem fiók, semmiféle zárt bútor, amibe nem lehet egyből belátni és benyúlni. Mindennek meglesz majd a helye, de minden kéznél és szem előtt lesz majd. Így nem kell majd keresni semmit, pl. a hátizsákokat sem.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük