Most, hogy már nem csak akkor látom a közeli edzőtermet, amikor beülök a Mekibe, hanem megnéztem belülről is (és még élek), arra gondoltam, hogy elmesélem nektek, milyen érzéseim voltam korábban vele kapcsolatban, és most hogyan vélekedek róla.
Ha jártok edzőterembe, akkor nyilván számotokra nem mondok újdonságot, ha azt állítom, hogy itt aztán a kutyát-macskát nem érdekli, hogy ki mit csinál. De tényleg nem. Mindenki elvan a kis gyúrós világában, és azon gondolkodik, hogyan szedhetne magára Popeye izmokat lehetőleg holnapig. Aki pedig már Popeye, az meg féltve őrzi és pátyolgatja puklis karját, olykor-olykor megsimogatva, megcsókolva domborodó bicepszét.
De annyira nem érdekli, hogy mi mit csinálunk, mint engem az, hogy melyik a legédesebb és leghatalmasabb szőrös lábú ehető madárpók a világon. Vagyis semennyire.
Kommandózás az edzőteremben – A lopakodás magasfoka
Íme, mutatom 10 lépésben, hogy az átlag Haribo-zababajnok s*ggre gyúrós szilvásgombóc rajongó (mint én), hogyan érzi magát első alkalommal egy edzőteremben:
- Hű bakker, hát most, hogy bejöttem a főbejáraton, már ciki megfordulni és kimenni, nem? Különben is…már köszöntem….
- Atttttyyyyaúristen milyen alakja van itt mindenkinek..ha 20 éve abbahagyom a gumibéka zabálást, akkor is elkéstem a kondis-popsi álommal
- Na jó, hát ebben az öltözőben mások is látnak engem, ha én látom őket. És nem vagyok tőle boldog, nagyon nem…lepketestem minden porcikája tiltakozik ellene.
- Oké, rajtam van a kötözött sonka ruha, indulhat az edzés. Tök büszke vagyok magamra, indulhat a zsírgyilok
- Oké, igen, be kellene menni a terembe…elindulok háromra. Egy…kettő…elmegyek pisilni.
- Na, bent vagyok. Már most 20 kilóval könnyebbnek érzem magam. Szinte már beolvadtam a személyi edzők közé..szinte. De nem, csak haluztam. Mégsem.
- Most biztosan mindenki engem néz. Érzem, hogy az egész hátam tele van szemekkel. És felvehettem volna egy számmal nagyobb kötözött sonka ruhát. De nem, nekem ez kellett, mert ez a rózsaszín. Hát gratulálok, ezt aztán megcsináltam.
- Na jó, nekiállok kocogni, aztán meglátom mi lesz. Bírom majd vagy 3 percig, aztán úgy teszek, mint akinek kiment a bokája..jó, még 5 perc, és király vagyok. Na még 5 perc. Nem is vagyok olyan béna, de nem is lehetek, a szemek még mindig a hátamon vannak. ÉRZEM!!!
- Eddig még senki nem nevetett ki. MÉG. És már csak pár percem van hátra a végéig.
- Végeztem, leizzadtam, a sonkaruha meg csurom víz. Nem álltak körbe, és nem nevettek ki közösen. Lehet, hogy mégsem kell elköltöznöm az ország másik végébe. Sőt, az is lehet, hogy legközelebb is visszajövök.
És a valóságban…
- Popeye1 a barátaival dumálgat
- Popeye2 a telefonját nyomkodja
- Popeye3 a személyi edzőjével gyúr
- és érkezéstől távozásig senki nem vette észre, hogy őket lesem azért, hogy vajon ők engem lesnek-e…
Szóval azt hiszem eltelt kb. 10 év azóta, hogy utoljára edzőteremben jártam, de azóta nem változott semmi. Csak újra és újra bedőlünk a sztereotípiáknak, és elhisszük, hogy kötözött sonka cuccban tényleg körberöhögnek majd minket.
Hát nem teszik.
Én a Prima Wellness Sportközpontban nyomom a szánalmas kis edzésem. Ha a környéken laktok, bátran gyertek ti is gyilkolni a zsírt, és lesni, vajon lesnek-e. Jó kis hely, és még azt is láthatjátok, hogyan szelem cápagyorsasággal a köröket az uszodában! Ez aztán az ajánlat, nem igaz?! 🙂
