Így kínzom mosolyogva a kutyámat – Virslistop és kekszlimit a köbön

Ha a blogot most Hami írná, így kezdődne a cikk: “Sziasztok, Hami vagyok, függő.”. Én csak annyit mondok, hogy a kiskutyám nem tudja, hol a határ, legyen szó virsliről, kekszről, csirkemellről, kockasajtról, vagy akár tonhalról. Ha csupán annyi lenne a gond, hogy aranyosan koldul, nem lennék ilyen szigorú. De Hami bunkó.

Mihez kezdjek egy 4 kilós kis bunkóval?

Ez a kérdés napjában nagyjából 23x hangzik el, de a választ már nem találom olyan könnyen, ugyanis az van, hogy Hami alapból egy hófehér kis szőrgolyó, aki olyan bájosan tud nézni, hogy lazán megvesz kilóra egyetlen másodperc alatt. Csak néz és néz a kis méteres szempillái mögül, hatalmasakat pislog, közben azon gondolkodik, hogyan tudna kisajtolni belőlem még több nasit. Nem szent neki semmi.

Felkelsz reggel, kiviszed a kertbe, kicseréled a vizét, adsz neki kekszet, hogy ne égjen a gyomra, és meggyőződsz arról, hogy a kis foteljában minden pihepuha és meleg. Örülsz magadnak, hogy mekkora király gazdi vagy, hát milyen jó a kutyádnak lenni…és akkor eltelik öt perc, és a kutya melletted áll, és veszettül csesztet.

Ha olyan “szerencsés” vagy, mint én, hogy otthonról dolgozol, akkor nagyjából a következő öt percben elmondasz húsz imát és legalább ennyi anyázást, először türelmesen.

Aztán felmegy a vérnyomásod, és délre vörös fejjel ordibálsz a – még mindig marha bájosan bámuló – ÁRTATLAN ebbel. Aki 4 kg. Nem több. De esküszöm, olyan, mintha egy 70 kilós kutya balhézna a nyakamban.

Na de mire is függött rá a kis bunkó bichon?

Nem jó ám neki akármi, a tipikus kutyanasik nincsenek a listáján. Nem kell neki a kis bogyó, nagy bogyó, meg a mindenféle ízesítésű jutalomfalat. Neeeem, neki egyedül a keksz jó. A Biscrok. Csak a Pedigree, nem más. Abból is az a jó, ami hibátlan csont formájú, nem törött, nem sérült. Az ízesítés majdnem mindegy, bár néha húzza a száját a fehér, csirkés verzió láttán.

A napokban olyan méreteket öltött a függőség, hogy tudom, előbb-utóbb kekszlimitet kell beállítani. Azt még nem sikerült kiszámolnom, mennyi legyen az annyi, de az biztos, hogy baromi ínséges napok várnak a havanese kutyára. Most egy picit kezded sajnálni, ugye? Ne sajnáld!

Hami ugyanis pontosan tudja, hogy bunkó. Annak idején ezt a csatát már megvívtuk a virslivel, de a költözés óta zéró tolerancia van, azaz VIRSLISTOP. Még nem tudom, meddig tart, de volt, hogy a kutya napi 3-4 virslit simán benyomott, ha pedig nem jutott az adagjához, kegyetlenül idegesítő hadjáratot indított. Ez most nincs.

Nincs sajtos virsli, nincs füstölt virsli, de még csak koktélvirsli se. És gyanítom, ez lesz a keksz sorsa is. Szigor van itt, kérem szépen.

Anyukám kolbásszal, sonkával, húslevesből megmaradt főtt hússal, és kockasajttal eteti. Na persze csak a Lidl kockasajttal, mert Hamikának csak az elég ízletes. Ennyit a szigorról.

Tiktak tiktak, kezdődik a visszaszámlálás…

És én bizony nem is vagyok valami türelmes típus. Úgy is mondhatnám, hogy 2 percig még türelmesen várok, a harmadikban már elkezdek – Hamihoz hasonlóan – tikkelni, végül jobb velem nem egy légtérben tartózkodni. Piszkos kis légy tudok lenni, addig-addig zümmögök, amíg el nem érem, amit akarok. Akkor aztán – akárcsak a bichon – megnyugszom.

Vagyis: Ha Hamikutya nem fejezi be a bunkó koldulást, én bizony úgy elzárom a kekszet, hogy évek múlva sem jut eszembe, mi lett a sorsa. Persze a kutya napokig depressziós lesz, de aztán rájön, hogy túlságosan szeret, és nem tud elég sokáig duzzogni. Anyukám vérmérsékletét örököltem, kínzásban jó vagyok.

Próbáltam ugyan mondogatni Haminak, hogy lassan ideje átgondolni a kekszhez fűződő viszonyát, de a keksz szó hallatán azonnal csóválásba kezdett, és azt hitte, eljött a nasiidő.

Nagyon szeretem a kutyámat.

Éjszakánként puha kis sál lesz belőle, vagy lábmelegítő. Elhalmoz a szeretetével, mellettem van, ha fáj valamim, ha szomorú vagyok, ha sírok. Együtt örül velem, és amikor összegömbölyödik apró kis golyóba, egyszerűen elolvadok a látványtól.

Imádom őt. A kis testét, a légzését, a szemeit, a hatalmas füleit, és a kis köcsög személyiségét. Utánozhatatlan.

De ami a legidegesítőbb…nem hízik, bármit eszik. Én egy strandos palacsinta után azonnal olyan vagyok, mint Döbrögi, ő azonban csodás vonalakkal rendelkezik. Formás, karcsú, gyönyörű. Csak hát…bunkó. Karácsony táján ráadásul rászokott a mézeskalácsra is, úgyhogy ha a virsli után lejön a kekszről, a mézeskalács-témát is átvesszük.

Mert az nem normális, hogy a nyálban feláztatott mézeskalács a párnámon alszik édesdeden egész nap. Ki is vágtam azonnal a kukába. Hamikám tiszteletére.

Ó, neee…ki ne találd már, hogy a férfiak NEM hisztiznek!

Egy szép tavaszi napon valaki – nyilvánvalóan egy férfi – gondolt egyet, és elkezdte terjeszteni az igét, miszerint a pasik nem hisztiznek. És onnantól kezdve az összes hím ezt szajkózza fennhangon. Mintha érne bármit is. Mert nem ér. Mindegy, mit ír a kotta, a játszott dallam attól még lehet más, a pasi hiszti pedig legalább olyan valóságos jelenség, mint az, hogy mi nők leraboljuk ünnepek után a Rossmann polcain megmaradt szuperakciós ajándékdobozokat.

Mi is az a hiszti?

Szorgalmas kis bölcsész lévén mindig mindent megnézek az Idegen Szavak Gyűjteményében, a szinonima szótárban, vagy akár az MTA helyesírás ellenőrzőjében. Hát még jó, hiszen szeretek képben lenni, és többnyire igazolást nyernek a gondolataim.

Így volt ez most is.

Az Idegen Szavak Gyűjteménye szerint a hiszti valójában nem más, mint fegyelmezetlen idegesség. Na erre varrj gombot. Ha még mindig azt mondod, hogy nincs férfi hiszti, nyíljon meg alattad a föld most azonnal. Vagy csak kapj egy csokorral a nemlétező pasi hisztiből egy igazi pasis hétvégi kiruccanás alkalmával. Akkor majd rájössz, hogy valami gebasz mégiscsak van, onnantól pedig nem kell azt szajkóznunk, hogy nem a női hiszti a legrosszabb a világon.

Na de mikor és miért hisztiznek a pasik?

Gyakorlatilag bármikor és bármiért. Most, hogy tisztáztuk, hogy olyanok néha, mint az óvodás kislányok, akik nem férnek hozzá a piros homokozólapáthoz, már igazán könnyű felsorolni pár példát.

  • Ha reggel bele akarsz halni az ébredésbe, mert te képtelen vagy korán kelni, az hiszti. Mindenki képes felkelni, felnőtt emberek vagyunk. Ha kell, felkelünk, felöltözünk és dolgozni megyünk. Minden más kísérő tevékenység csak Disney hercegnő hiszti.
  • Ha nincs kávéd, és elkezdesz döglöttbogár pózban vergődni és jajgatni, hogy úúúúristen, jöjjön inkább a jégeső, miközben bugyiban álldogálsz a puszta közepén, na az is hiszti. Felkelsz, főzöl egy kávét, és megiszod. Ha vernyákolsz mellé, az marha szórakoztató nekünk nőknek, mert látjuk, hogy a hiszti olyan könnyen megy, mint a távirányító nyomkodás.
  • Ha felhúzod magad vezetés közben azon, hogy az öregasszony már megint nem képes haladni előtted, majd közben úgy káromkodsz fejhangon, mint Ace Ventura, amikor rájön, hogy egy különlegesen ritka fehér denevér nyomába kell erednie, na az is hiszti. Ismételjük csak át gyorsan…mi is a hiszti? Fegyelmezetlen idegesség. És akkor nem mondok többet.

  • Ha hapcizol egyet, és azon agyalsz, hogy elkaptál egy különlegesen ritka afrikai betegséget, aminek 0% a túlélési aránya, az is hiszti. Elkezdesz gondolkodni azon, hogy hogyan érzed magad, figyeled a tüneteket magadon, és már-már tényleg látod, hogy zöld kiütések vannak a hátadon. Ez a gyilkos kór jele…És mi az igazság, kedves hisztis barátom? Tüsszentettél, bakker. Aminek ezer oka lehet. Például az, hogy valami irritálja az orrnyálkahártyádat. Tádáááám.
  • Ha nincs frissen vágva a hajad, és egy pici rálóg a füledre, amiatt olyan botrányosan tudsz balhézni, hogy összeszalad az utca, hogy kitotózzák, vajon hol visít a kismalac? A Bad Hair Day nem csak a nőknél para-terület. A pasiknál is. Csak náluk a szuper haj szériatartozék kell, hogy legyen, nálunk nőknél pedig – úgy tűnik – fölösleges pénzkidobás egy nagy hiszti után.
  • Nincs kedved otthon fogadni a rég nem látott rokonokat? Hát képzeld, lehet, hogy nekünk sincs. De mi nem csapkodjuk a papucsunkat, nem káromkodunk olyan díszesen, és nem vonulunk úgy végig a lakáson sértettségünkben, hogy az orrunk az ég felé néz, mint II. Erzsébet angol királynőnek egy seregszemlén.
  • És nekem egy pasi se mondja, hogy nincs meg a férfiváltozata a “nincs egy rongyom se, amit felvehetnék” női akciónak. Mert bizony van. Csak a férfiak általában elintézik annyival a jeles alkalmak előtt, hogy “Hát nem mondtad, hogy ilyen göncöt kell felvenni….pedig nekem ilyen nincs, de ez a te hibád, szólhattál volna előre”. És akkor elvárják, hogy kiválasszuk a ruhatárukból azt a “göncöt”, ami megfelel az alkalomhoz. Ők pedig egész este nyomatják a hisztit, hogy a nadrág mindenhol bevág, az ing gombja a nyaknál túl szoros, a cipő pedig még soha nem volt ilyen kényelmetlen.

Ha mindezt nőként nyomod, akkor rohadt nagy hisztit csapsz. A férfiaknál ezek csak “ténymegállapítások”.

A felsorolást bármeddig lehetne folytatni, attól függően, kit milyen csodapasival áldott meg a sors. Biztos vagyok benne, hogy te is tudnál olyan példákat hozni, amiken napokig nevetnék. Talán kellene egy szótár, vagy gyűjtemény megoldási javaslatokkal, folyamatábrákkal, és esettanulmányokkal a jövő nemzedékének, a múltbeli pasi-sztorikról. “Hogyan éld túl a hisztis hím csúfos rituáléit?” címmel.

Hogyan kezelhető a férfi hiszti?

A legfontosabb, hogy a hímnemű egyednek soha ne jegyezd meg, hogy ő most éppen hisztizik. Ez persze fordítva is igaz, ha egy nő hisztizik, pillanatok alatt robban egy ilyen mondattól. A pasi meg hozzáteszi ráadásként a férfiúi sértettségét is, ami – hidd el nekem – rosszabb, mint az atomrobbanás-cunami-zombitámadás hármas csapása egyszerre.

A legjobb recept a hiszti kezelésére, hogy fogod magad, és a pasidat (aki éppen úgy viselkedik, mint a szőke copfos kislány rózsaszín masnikkal, aki éppen nem kap vattacukrot) magára hagyod forrni a saját levében. Olyan lendülettel, hogy csak úgy csattan mögötted az ajtó.

Súlyosabb esetben akár hosszabb ideig is eltarthat a pasi hiszti, főleg a makacs és önfejű egyedeknél. A nyugisabb típusok néhány röpke perccel később úgy tesznek, minta képzeletben soha nem ugráltak volna a földön toporzékolva, az ajkaikat biggyesztve.

Mi a tanulság?

Most komolyan: ennél a témánál lehet tanulságot levonni egy-egy helyzetből?

Bizonyos mértékig igen, bár a hiszti a legváratlanabb pillanatokban csap le, akárcsak a Háda akció. Sosem tudod, mikor érkezik, aztán úgy robban be, hogy csak kapkodod a fejed, és próbálsz 1mp felkészülni az esemény beláthatatlan következményeire.

Az én egyetemes tanácsom ugyan nem kulisszatitok, de minden nőnek így kellene eljárnia. Ez az elképzelhető legjobb protokoll.

Kerüld a hiszti kellős közepén a hapsit, mint a kolerát. Tarts akkora követőtávolságot, mintha madárpókokkal teli kamiont vezetne. És soha ne piszkáld bottal. Akkor nem érhet baj, és megfojtani sem akarod majd egy pohár cuki miniesernyős, édesen illatozó epershake-ben.

Készítek egy listát, aztán a listáról is készítek egy listát…

Igazi listázóbajnok vagyok. Imádom elővenni a kis füzeteimet, a színes papírjaimat, és a csillámos tollaimat, türelmesen rajzolgatok, színezgetek, amíg el nem készül a tökéletes lista, ami minden – számomra fontos – infót tartalmaz. Mondanom sem kell, hogy a listáimnak mások szemében sokszor semmi értelme, de én akkor is nagyon szeretem őket.

Nem tagadom, voltak már elég hajmeresztő listáim…

Sokáig minden szezont egy ruhalistával kezdtem, amin azok a darabok szerepeltek, amik hiányoztak a kollekciómból. Egy szuper farmerkabát, egy eperszínű szoknya, vagy egy nude cipő, ami minden nadrághoz passzol. Figyeltem az aktuális trendeket, kiválasztottam, mi passzol hozzám igazán, aztán a kedvenc színeimet külön is felírtam a listámra, hátha akad egy-egy olyan darab, ami becsúszik egy szép pillanatban.

Volt könyves kívánságlistám is. Felírtam rá az összes könyvet, amire vágytam, így aztán röpke 20 perc alatt lett egy 100 tételes felsorolás. És akkor még nagyon szolid voltam, és roppant visszafogott. Ez van, igazi könyvmoly vagyok, imádok olvasni, a könyveim pedig családtagok. Pont erről ne készítettem volna listát?

Ahogy múltak az évek, és éreztem, hogy nem leszek örökké kamasz, elkezdtem bakancslista-féléket készíteni, bár akkoriban ez a szó még nem volt divatos. Szerepelt a listámon a tetoválás, egy kiskutya, és az is, hogy lássam a tengert. Szerettem volna hőlégballonnal utazni, búvárkodni, felmenni a tizedik emeletre egy tűzoltókocsi kosarában, és alig vártam, hogy egyszer motorcsónakkal száguldozzak a Dunán.

A búvárkodás kivételével ezeket az élményeket mind kipipáltam.

És persze nem is én lennék, ha nem vallanám be, hogy karácsonyi ajándék listát is készítek minden évben, ötletes ajándékokkal, személyes kedvencekkel, vicces apróságokkal. Meg egy csomó fölösleges dologgal, ami csillog, és mindegycsakkarácsonyilegyen.

Idén két listát tűztem ki a falamra

Mindkét lista igazán közel áll a szívemhez.

Az első, amit készítettem, a kedvenc úti céljaimat tartalmazza, vagyis azokat a helyeket, ahova mindenképpen el szeretnék jutni. Ha nem is idén, de valamikor a nem túl távoli jövőben. Mind hazai célpont, bár ez nem jelenti azt, hogy ne mennék szívesen külföldre.

A második egy élménylista, ami tele van olyan élményekkel, amiket át szeretnék élni. Nem szerepelnek rajta költséges dolgok, szinte mindenhez ingyen hozzá lehet jutni, csak szemfülesnek kell lennem. Talán a legfurcsább tétel az, hogy szeretnék megsimogatni egy kiscsibét…de a “rátalálni az ország legszebb könyvtárára” is elég bogaras programnak tűnhet mások számára.

A karácsonyi lista majd csak november végén készül, a ruhákkal kapcsolatban pedig már a telefonomban gyűjtöm a Pinterestről lementett képeket. Mi a helyzet a könyvekkel? Nos, tekintettel arra, hogy nem túlságos régen költöztem, és persze nem én cipeltem a nehéz dobozokat, a könyvekkel kapcsolatban most egy picit még óvatos vagyok. Eljátszottam az “egy jön, egy megy” gondolattal, de ezt hamar elvetettem…elvégre a könyveim családtagok. Melyiknek mondjak búcsút?

Mihez kezdek a régi listákkal?

Minden évet azzal kezdek, hogy kiterítem magam elé a régi listáimat, és átfutom őket. Amit nem sikerült beszerezni/teljesíteni, de ragaszkodom hozzá, azt felírom az új listámra, ami pedig már nem foglalkoztat annyira, azt kukázom. Teljesen bezsongok meló közben, olyan vagyok, mint egy vidám kis pörgettyű, még az arcom is teljesen kipirosodik közben.

Ééééés ami még fontos…ha van valami, amit tökéletesen rendszerezek, azok a zakkant kis listáim.

Gyöngybetűkkel készítem őket, óvom őket, és folyamatosan nézegetem őket, hogy képben maradjak, és lássam, hol tartok. Néha szűkített listát is csinálok július táján, bár ez inkább attól függ, hogyan haladok. Ha mondjuk csillámos színes papírhoz jutok, az fix, hogy bevetésre küldöm.

Bár az élménylista 2021-ben készült el először, ez a legkedvesebb számomra. Amikor olvasgatom, mosolyog a szívem, és látom magam előtt azokat a jeleneteket, amikre mindennél jobban vágyom. Olyan érzés, mint amikor a szobámban az összes LED ég, én pedig csak ülök az ágyon, és gyönyörködöm bennük. Felemel, boldoggá tesz, motivál.

Na ezért készül az a sok-sok zizis lista is.

Érdekes módon hagyományos bevásárlólistát nem igazán készítek. Ha mégis, akkor sima kék tollal, unalmas papírra. A tej-tojás-wc papír téma annyira azért nem villanyoz fel, mint a hóangyalkázás.