Így (nem) lettem végül a matematika doktora

Született mérnök vagyok. Na jó, ez talán egy KICSIT túlzás. Nem lennék igazságos, ha nem vallanám be, hogy a matek és én olyan jó barátok vagyunk, mint egy púderrózsaszín tüllszoknya egy mustársárga crossbody táskával. Más példával élve, mint a hóember és a hősugárzó. Izzik köztünk a kémia, na.

Így lettem beoltva matek ellen…

Annak idején, amikor a szüleim elvittek a kötelező védőoltásokra, valószínűleg hagyták, hogy rohadtul rajtam teszteljenek valami vakcinát, ugyanis az teljesen fix, hogy be vagyok oltva a matek ellen. Erre még rájön az is, hogy anyukám is született matekzseni, tehát a brutálmatek-géneket is remekül megörököltem.

Ez az oviban nem derült ki, mert a kiscsirke bábukat még pöpecül számláltam, és az sem okozott nehézséget, hogy az órát megtanuljam, pedig azon is sokkal több a szám, mint amennyivel egy átlagos hétköznap ki vagyok békülve.

Később aztán jött az általános iskola alsó tagozata, amikor a matekos karrierem a csúcsára ért a szorzótáblával és a törtekkel. Na azokban tényleg frankó vagyok, nem hozol zavarba velük. Ezután sajnos teljes a képszakadás, igazi mélyrepülésbe kezdtem. Állati nagyot zuhantam. De úgy képzeld el, hogy számíts a legrosszabbra, és szorozd meg az ötöslottó nyereményének összegével.

A szöveges feladatok a legrosszabbak, nagyjából annyi hasznos infót adtak nekem, mint Berki Krisztián, Kiszel Tünde és Alekosz a Story magazin hasábjain.

A matekra minden nap szükségem van, ezt nagyon hamar felismertem.

A legnagyobb kínom, hogy a mértékegységátváltással is van némi problémám (ez főzés közben elég nagy para), és azt sem állítanám, hogy számológép segítségével meg tudnám oldani a százalékszámítást. Rohadtul nem értem. Én csak zongorázok és zongorázok a gombokon, de elképesztően furcsa eredmények jönnek ki…Annak idején a tesóm elmagyarázta, mit mivel kell megszorozni, de ez a tudás olyan hamar hamvába holt, hogy még 5 percre sem kuckózhatott be kényelmesen abba a furmányos piciny agyamba.

Ha azt kérdezed, hogy egy leárazáson mennyiért viszem haza a Jázmin hercegnős pólót a New Yorkerből, arra bezzeg tudom a választ. Honnan? Megsúgják a hangok a fülemben. Érzem a zsigereimben. Ezt valahogy minden nő érzi. És sosem tévedünk.

Költözéskor megtaláltam néhány középsulis matek/fizika dolgozatot…

Mondjuk nem azokat tettem el emlékbe, ahol kb tök üres minden, azok valahol csúnyán elégtek az érettségi után. Neeeeeem, azok lapultak az íróasztalomban, amikre büszke vagyok (büszke=jobb mint a kettes). Bár a kettesnek is nagyon örültem, hiszen az a boldogság forrása és a bukás ellenszere volt.

Még nem kereteztem be, de van egy négyes matekdolgozat is köztük, és egy hármas fizika.

Na ez mondjuk így sok év távlatából is meglepett, mert most fogalmam sincs, mit jelentenek a hieroglifák a papíron. Azt sem merem elhinni, hogy azokat valaha én vetettem papírra. Sokkal logikusabb válasz, hogy egy manó éjszaka megírta helyettem, majd becsempészte a tanár asztalára, és kibugázta helyette az én siralmas VALÓDI dolgozatomat.

Valahol a kétismeretlenes egyenletnél vérezhettem el rútul, és mivel a matekban minden egymásra épül, ezért a haldoklásom hosszú és igen véres volt. A füzetem amúgy marha szép volt, cserébe akár oroszul is írhattam volna bele mindent, akkor sem érteném jobban. Tök homály. A függvények elemzését annak idején T. barátnőm próbálta elmagyarázni, de egy posztapokaliptikus filmben több a remény és a hit, mint ami anno bennem lakozott.

Az én évfolyamom volt az első, aki a kétszintű érettségi alapján érettségizett.

Minden évben megnézem az írásbeli feladatokat. Egy ideig még a matekot is nézegettem, de azóta már nem teszem, mióta kiderítettem, hogy gyakorlatilag újra és újra megbuknék akkor is, ha minden évben csak a legelső, “könnyű” feladatokat csinálnám meg. Katasztrófa. A töri bezzeg patentul menne éjjel-nappal.

Az egyetlen nagyobb matek siker az egyetemen ért utol, amikor első szemeszterben statisztikából olyan négyest produkáltam, hogy majdnem összeszaladt a kolesz ünnepelni. Csak azért nem ünnepeltünk, mert valamelyik emeleten úgyis mindig buli volt. Jómagam minden percben megnéztem az indexem, hogy nem káprázik-e a szemem. El is tettem emlékbe, elvégre nem minden nap szerez az ember bölcsész lánya matekból kettesnél jobb jegyet. Azóta sem jutottam olyan közel a matek szakhoz.

Így aztán ott tartok, hogy okosan hallgatok, ha bármikor jeleskedni kell matekból. Általában fel is szívódok, mert nem tudok elég okosan nézni ahhoz, hogy ne tűnne fel mindenkinek, hogy nagyobb esély van rá, hogy a Kengyelfutó Gyalogkakukk és a prérifarkas együtt róják szerelmesen a prérit, minthogy én bármilyen matekpéldával megküzdjek. Vagy MEGTIPPELJEM, hogy X mm az hány méter.

A szilveszteri Game of Life társasjáték végén 3x futottam neki, hogy megszámoljam, mennyi lóvét szereztünk. Végül a telefonos, a felező és a közönség segítsége után egy villamosmérnök kezébe nyomtam a dellát megszámlálás céljából, de csak azért, hadd örüljön ő a végeredménynek. Mert én ugyebár a matematika doktora vagyok. Csak alsós korom óta cseszettül ügyesen titkolom.