Nem tudom, mi az oka a cipő és/vagy táskamániámnak, de az biztos, hogy amikor én kiteszem otthonról a lábam, hirtelen azonnal egy cipőboltban találom magam, de minimum egy új táska hazajön velem. Olyan ez, mint amikor annyira rá voltam állva a gumicukorra, hogy már az illatából meg tudtam mondani, milyen az íze és a formája. Na de kanyarodjunk vissza a cipőkhöz…úgyis mindig arra kanyarodok.
Amióta megláttam a Sex and the City sorozatban Carrie topánkáit, azóta imádom a cipőket. Ezen nem sokat segített a híres Szex és New York movie kék Manolo-lánykéréses jelenete, amikor is végleg szerelembe estem ezzel a darabbal. Persze az sem segített rajtam, amikor ezután Jimmy Choo előrukkolt a Disney-csillogás inspirálta Cinderella-kollekcióval, amelynek minden egyes darabjáért eladnám a lelkem az ördögnek.
Nálam egy cipőmustra olyan,
mint a pasiknak az autók, motorok, daruk, vagy éppen focimeccs iránti töretlen lelkesedés, csakhogy a cipellők mellett a táskák is közel állnak a szívemhez. Ne kérdezd, hogyan csinálom, de ha belépek a Sparba két doboz kefírért, biztosan új táskával jövök ki, méghozzá valami olyan elképesztő nude árnyalatú csodával, amiért máskor felkutatnám egész Budapestet. Ez van, na. A véremben van az “akkorisrádtalálokhabelepusztulok” gén.
Annak idején, amikor kamaszként nyári munkával pénzt kerestem, szinte mindent ruhákra költöttem. Anyukám nem szólt egy árva szót sem, csak talán annyit, hogy nem bánná, ha hagynék annyi pénzt, hogy télikabátra is fussa, ne csak nyári cuccokra. Na amikor aztán hazaállítottam egy púderszínű kabáttal, minden voltam, csak zseni nem. Finoman szólva nem ilyenben képzelt el, és ezt szereti a mai napig elmesélni mindenkinek. MINDENKINEK. Persze az ő verziójában a púderszín kismalac-rózsaszín árnyalatként szerepel, de ezen nem akadok fenn, ő soha semmi pénzért nem venne fel ilyet. Én ma is imádnám azt a kabátot.
A gond mindig ott van,
hogy én olyan ügyesen tudom végiggondolni, mire van igazán szükségem, hogy télen fix, hogy nyári cipőt veszek (hát bakker, nemsokára megint nyár lesz), nyáron pedig eszembe jut, milyen sál az, amiért igazán fáj a szívem. És ha hiszed, ha nem, én felkutatom, ha le kell érte járnom a lábam 40 fokban, akkor is. Mert egy csillogó szállal átszőtt pihepuha darab nem hiányozhat a nyári meleg sál kollekciómból.
Na azt azért nem állítom, hogy a cipők körül forog az életem, de fogalmazzunk úgy, hogy hamarabb tudom, mi szerepel a kívánságlistámon, mint azt, hogy holnap hétfő vagy péntek lesz-e. És amikor megkapom, hogy miért nem öltözöm fel télen rendesen, és Cinderella cipő helyett miért nem a meleg kabátokat nézegetem, akkor mindig eszembe jut, hogy szívesebben nyúlnék egy marék keresztespók közé pucér kézzel, minthogy letegyek a baromságaimról.
Zakkant vagyok? Igen. Cunami? Igen. Teljesen elment az eszem, hogy megint beleszerettem egy masnis táskába, amiben kb a telefonom fér csak el kényelmesen? Nos, igen. De mi lenne ezzel az ocsmány covid-világgal, ha már én is feladnám az elveimet? Mert egy szép táska, és egy cuki cipő akkor is jó helyen van nálam (óvom, féltem, babusgatom), ha közben maszkban szívom a posvány levegőt a villamoson.
Majd akkor kezdj aggódni értem, ha masszív WC papír és élesztő felvásárlásba kezdek. Na akkor jön el az igazi zombiölős világvége.
Nekem szerencsére semmi ilyesmi vásárlásmániám nincs. Csak egyvalamihez ragaszkodom: ruhát és cipőt CSAK EGYEDÜL érdemes vásárolni. Szerinted is?