A káosz vagyok. A tökéletlenség. A cunami. Az apokalipszis.

Általában akkor ülök le blogolni, ha tele van a fejem gondolatokkal. A világról, a körülöttem zajló eseményekről, vagy tökmindegy milyen bolondságokról. Most éppen azért írogatok, mert halálosan elegem van magamból, de nem tudok mást tenni, csak nevetni ezen. Tárt karokkal rohanok a béna helyzetek felé. A címben minden szó igaz. Én vagyok a káosz maga. A tökéletlenség, ami olyan elsöprő erővel zúz, mint a cunami. Néhanapján maga vagyok az apokalipszis.

Ülök, és azon gondolkodom, mennyire más lenne az életem, ha egy csepp szervezettség lenne benne(m). De nincs. Kamaszkorom óta olyan lendülettel csinálok mindent, hogy apukámnál ha betelik a pohár olykor, csak annyit mond erre:

“Csibeeee, nyugiii, bántottalak én téged?”

Én pedig ilyenkor sem tudok visszavenni abból a lelkes, lendületes és kitartó káoszból, ami körülvesz. Néhány mesehősnek saját eső- vagy hófelhő van a feje fölött, bármerre megy. Na, nálam ez tuti valami konfettifelhő, amiből azért hullik a konfettieső, hogy lépten-nyomon magam után hagyhassak valami látható emléket. Még ha brutálisan idegesítő is.

Igen, káosz vagyok. Ha lenne olyan szó, hogy “legkáosz”, én lennék az.

Nálam minden összevissza van, tervezés nélkül, bénán. Kivéve talán a nyári nyaralós csomagolást és a karácsonyi ajándéklistát. Mert az mindkettő, minden évben nagyon patent. Ezer vágyam és célom van, egészen piciktől a nagyobbakig, de nem fésülöm őket össze rendesen, kicsúsznak a kezeim közül, aztán hisztizek magamban, pedig nem is volt kiviteli terv. Mégis mihez? Mutatom.

• Nem látok normálisan. Szemüvegben sem, nemhogy nélküle. Hogy miért nem megyek el csináltatni egy normális lencsét, hogy végre élesek legyenek a színek és a körvonalak? Arra nincs válasz. Jó volt így is. Majd a feliratot megnézem távcsővel a filmeken.
• Nincs jogsim, pedig a vezetést magát szerettem. Neeeem, közlekedni tényleg paráztam, de a parkolás volt az igazi apokalipszis. Mondjuk úgy, hogy a jobb és a bal még behatárolható fogalmak nálam, de hátrafelé ugyanez nem működik. Egyáltalán nem érzem az irányokat, a szögeket, vagy éppen az autó méretét, ami azért nem elhanyagolható szempont.
• Kismillió éve szeretnék hajós jogsit is, hogy én legyek a kapitány. Igen, jól olvasod, én akarok lenni a kapitány. Vagyis nem csak utazni szeretnék az általam annyira imádott hajókon, de vezetni is szeretném őket. Így még talán a bicajosok is biztonságban hazaérnek. Hozzáfogtam valaha is a jogsi megszerzéséhez? Nem. Miért? Nem tudom.
• Valahol van a lakásban egy lakáskulcs, anyukámékhoz. Tudom, mert én tettem le valahova, méghozzá katicabogaras kulcstartóval. Na de hova? És mikor? És vajon miért mondtam akkor, hogy itt biztosan megtalálom, ha most megtippelni sem tudom, merre lehet?
• A ruháimat néha összevissza hordom. A nyáriakat ősszel, a meleg kabátokat random, a Hamupipőke cipellőket a legnagyobb hidegben is. Táskám és cipőm ezer van, ahogyan körömlakkom is, mégis, gyakran totál hasonlót vásárolok, mert mondjuk a varrás máshol van, vagy egy aprócska árnyalat eltérés mégis van köztük. Nekem ők a befektetéseim.
• Nem ügyelek a részletekre, minden infót a fejemben tárolok, ömlesztve, összerázva, de büszkén. Aztán elkezdenek a dátumok és időpontok keveredni egymással, és akkor jön a húb*szkieznemjóígy hangulat. Változtatok? Dehogy. Megvárom a következő ilyen hullámot, és újra jön a káromkodás.
• Úgy főzök, hogy közben dolgozom. Elfelejtem beállítani a főzős órát, elkezdem tippelgetni, mióta készül a rizs, nem emlékszem, tettem-e valamibe már fűszert, mert közben csörgött a telefonom, és Hamira is fel kellett próbálni a rénszarvasos karácsonyi hajpántot.
• Hidegen iszom a kávémat, mert útközben letettem valahova, és azt is elfelejtettem, hogy létezik. Délután aztán megörülök neki, és jéghidegen megiszom, éhgyomorra.
• Este 10kor kezdek edzeni, mert miért ne? Elszalad a napom, nem reggelizek, rohanok mindenhova, kapkodva készülődöm, extra hatékonyan sminkelek, aztán olyan gyorsan szedem a kis lábaimat, amilyen gyorsan csak lehet. Ritkán kések, akkor viszont kedvesen mosolygok.
• Minden felborítok, kiöntök, összetörök, megsemmisítek.

Mindent dacból, lendületből vagy lelkesedésből csinálok. Sosem kiviteli terv alapján, sosem rendszerezve. Káoszolok. Valahogy azonban mégis úgy alakul az életem, hogy pont a jó pillanatban tudom prezentálni a precizitás szikráját. Ha van valaki, akit a határidő és az adrenalin doppingol, az biztosan én vagyok. Így lesz a káoszból cunami sebességgel eredmény. Ami olykor apokalipszis, rózsaszín flitterekbe csomagolva. Mosolyogni azért még bármikor tudok.