Helló, hoppá, hát én tudom a választ. Sőt, nem csak tudom, de egyenesen én vagyok az, aki gerjeszti a tömeghisztériát. Éjszakánként arra buzdítom az internet pöcegödrében pancsoló népet, hogy kántálják közösen a hapsi nevét széles e világon.
Bruce Willis kamaszkorom óta a leendő férjem, amiről ő még nem tud, de nem is baj. A ’90-es években ugyan még nem volt olyan kopasz isten, mint most, de már akkor is megért néhány ajtócsapkodást. Hát még most!
Mi ez a Bruce mánia?
Ott kezdődött az egész, hogy megnéztem a Die Hard első részét, amiben John McClane szexis rendőrként akciózik a Nakatomi Toronyházban. Piás volt a pasi, dőlt belőle a füst, és a haja is kopaszodófélben volt, no de kit érdekelt ez akkor? Aztán magával sodort a Die Hard sorozat többi része, amihez hozzácsaptam a Hatodik érzéket, A sebezhetetlent, Az éj színét, az Armageddont, stb.
Ez a hapsi meg közben egyre jobban kopaszodott, de mit sem számít, elvégre ő Bruce Willis. A FÉRFI. Aki még jobban néz ki koszosan, szakadt ruhákban, és izzadtan, miközben a világ ellen harcol.
Annak idején, amikor már hozzájutottam az összes filmjéhez (értsd: szabadon le lehetett tölteni őket), bármit megtettem volna egy autogramért. Ez nyilván amolyan kamaszos rajongás volt, ami – úgy tűnik – sosem ér véget, hiszen a mai napig tüzet gyújtok az utcán és örömtáncot járok körülötte, ha új filmje jön ki. Néha még azon is elgondolkodom, hogy csontokat teszek a hajamba és bekenem sárral az arcom, hogy még hangulatosabb legyen a táncom.
Az autogram-dolog helyett azért ma már egy kávézással is szívesen kiegyeznék, meg persze egy közös fotóval, amit kinyomtattathatok egy tízemeletes ház méretében, hogy aztán kiplakátoljam vele a környéket.
Nálad ki a befutó?
Szerintem sokunk számára van olyan ikon – legyen szó színészről, énekesről, vagy akár sportolóról – akinek a látványa annyira beleégett a retinánkba, hogy nehezen verjük ki a fejünkből. Van, akinek ez Jennifer Love Hewitt, Madonna, Janice Dickinson vagy Jennifer Aniston. Másoknak Brad Pitt, Matt Damon, vagy Gerard Butler az ikon. Vagy a szomszéd srác, akinek azóta hat gyereke és hat méter hosszú ősz szakálla van. Meg a szomszéd csaj, aki most még szebb, mint valaha.
Na, nekem ez Bruce.
A leendő német-amerikai férjem ráadásul amellett, hogy kiváló színész, brutálisan jó zenész és énekes is. Ennek köszönhetően a Bruce Willis Blues Band még egy hatalmas rajongóval gazdagodott, aki ugyebár én vagyok. Gondolom nagy titokra derült most fény.
A lényeg tehát az, hogy amiért ti mondjuk sosem fogjátok megérteni, hogy én, és rajtam kívül több ezer ember miért van oda-vissza egy kopasz, 1955-ben született hapsiért, addig nekem örök rejtély marad, ti miért kedvelitek azt, akit esetleg magatokra is tetováltattatok. Nincs ezzel baj, anyukámnak George Clooney volt mindig az istencsászár, a nagymamámnak meg Máté Péter.
Ha pedig Bruce beteszi a lábát Pestre, tuti rendelek neki egy ropogós instant sütit, és amíg a futár kiér, megmutatom neki a böngészőm előzményét is, hogy lássa, nem cicózom, ha DzsónMeklénről van szó!
Bárcsak értem rajongana ennyire valaki! Meglepődnék rajta… 😀 Én nem tudok ennyire rajongani senkiért, de megértem, ha más igen. Amúgy D mit szól ehhez a mondathoz? “Bruce Willis kamaszkorom óta a leendő férjem, amiről ő még nem tud, de nem is baj.”
Andris, nincs még gyűrű az ujjamon. Brúsz még nem késett el :)))))