A pasi (és a hisztis strandos készülődés)

Már olyan régen került A pasi sorozatba új rész, hogy nem is emlékszem rá, pedig D. bőven szolgáltat(na) témát, tekintve, hogy rengeteg minden történik velünk mostanában. Egész nyáron mászkáltunk, és bár a nyaralás idén kimaradt, a nyár igen izgalmas volt számunkra. D. pedig hozta a szokásos nyári formáját. Na meg persze én is.

Tudtátok, hogy az csak látszat, hogy a pasiknak csak néhány dologra van szükségük a strandon? Minden nő azt hiszi, hogy a srácok felkapnak egy fürdőnadrágot, egy papucsot és egy sportújságot, és meg is van minden, amire szükségük van. De ez kamu. Álca. Elmondom miért. Minden strandolásunk veszekedéssel kezdődik. Lemegyünk a Balatonra, és amint megcsap bennünket a lángos és a palacsintaillat, azonnal “IDEGBETEG” üzemmódba kapcsolunk. 

=> Elkezdem szétbontogatni a strandsátrat, szépen egyenként kiszedegetem a zacsiból a cölöpöket meg a vázat, D. pedig már alig várja, hogy csobbanhasson. 
=> Feltúrom a strandtáskát a fürdőruhákért, mert sosem teszem a táska legtetejére, D. pedig már alig várja, hogy csobbanhasson. 
=> Felállítjuk a sátrat, kikötözzük, és elkezdem berendezni. Kiterítem a plédet és a törölközőket, elrendezem a strandtáskákat és eldugom a telefonunkat, pénzünket. D. pedig már alig várja, hogy csobbanhasson. 
=> Elmegyünk átöltözni. D. kb egy pillanat alatt már fürdőgatyában és papucsban flangál, felméri a terepet, háromszázötvenszer végigböngészi a büfék kínálatát, amíg én a szűk öltözőben Pókembert játszom. Nem szeretném, hogy a ruháim a koszos és undorító WC-hez érjenek, a falra tapadva próbálom magamról lehámozni a nadrágomat, és ugyanazzal a mozdulattal felrángatni a fürdőcuccokat. D. pedig már alig várja, hogy csobbanhasson. 
=> Visszamegyünk a plédhez, és D. már úgy pattog egy helyben, mint a kezében várakozó strandlabda, én pedig benyögöm, hogy nem ártana, ha bekenné magát naptejjel. Mivel fehérebb a bőre, mint a CSI kutatóintézetének fala, elmagyarázom neki, hogy talán nem lenne baj, ha nem égne rákvörösre már az első öt percben. Ő duzzog egy sort, de türelmesen (haha, jó vicc!) bekeni magát, és már alig várja, hogy csobbanhasson. 
=> Mire kiadom a parancsot, és végre tényleg bemegyünk a Balatonba, már egyikünk sem idegbeteg. Nyugodtak vagyunk és boldogok, élvezzük a hullámokat. 


Amikor kimegyünk a partra, D. elfoglalja a plédet és a törölközők háromnegyedét, és öt perc múlva vígan szundikál. Akkor ugyanis már nem zavarja, hogy van strandsátor, amit órákig állítgattunk, hogy van pléd és törölköző, amit túl hosszú ideig rendezgettem, és hogy még mindig hófehér a bőre, mert nem égett le a napon. Akkor már nincs strandos hiszti, mert jó a sátor árnyékában sportújságot olvasni és limonádét inni. 

Mert mi nők – bármennyire is macerásnak tűnünk – bizony csupa-csupa hasznos feleslegesminekadunkkiráennyipénzt holmit viszünk a strandra. Mellesleg még Pókemberek is vagyunk. 
                                                             
1 comment
  1. Nagyon jó volt olvasni.
    Vicces, mert nálunk épp én vagyok az, aki pörög (bár nem várom, hogy csobbanhassak), Férj pedig a halálos nyugalom és a majd csak történik valami típus. Képes halálos nyugalommal végignézni, ahogy a 3 gyerek berohan a vízbe, én meg utánuk… Kicsit Halálos iramú a dolog, de azért irigylem a nyugodtságát. Férj csobbanni sem csobbanna, ha a gyerekek nem lennének. 🙂 Ebben nem motivált. Viszont sátorállításban verhetetlen. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük