Máris itt a nyár. A végtelen hosszú esték, a színes koktélok, a szexi bikinik, a Baywatch pasik, a Balaton, a Duna part, a grillezések, és a pihentető nyaralások ideje. És itt vannak a büdös emberek is. A buszok zsúfolásig tele vannak velük, amivel addig nem is lenne baj, amíg szépen csendben utazik mindenki, és elvan a maga kis világában, de ez messze nincs így…
A villamoson, metrón és buszon minden nap áll mellettem valaki, akinek olyan rettenetesen izzad a felkarja, alkarja, tenyere, háta, stb., hogyha hozzám ér véletlenül, rohanok az első utamba eső DM-be folyékony fertőtlenítőért. Bevallom, már azt is utálom, ha bárkivel érintkeznem kell, aki nem tartozik szó szoros értelmében azon kivételezettek közé, akiknek az érintésével az ég világon semmi bajom. De ezek az izzadó jóemberek hamar ki tudnak hozni a sodromból. Tudom én, hogy nem tehetnek róla, és 35 fok van napon, de akkor sem csípem ha más izzadtsága rajtam folyik végig.
A minap megihletett egy bácsi, aki a 16-os buszon hazafelé utazott. Furcsálltam, hogy senki nem áll vagy ül a közelében, mikor tömve volt a kis turista busz, de azt gondoltam, hogy este 7 óra lévén egye fene, leülök mellé. Na ezt nem kellett volna. Ismeritek azt az érzést, amikor veszettül keresgéltek hányós zacskó után a táskátokban egy rázós, hosszú úton? Hát ez se rázós, se hosszú nem volt, csupán a bácsi volt olyan mértékben büdös, hogy már azt fontolgattam, hogy átcsónakázom Mexikóba, vagy akárhova, csak minél messzebb kerüljek tőle. Alapból nem feltételeztem volna róla ezt a gyomorforgató szagot, de mellette ülve éreztem, hogy a bennem rejlő sorozatgyilkos azt latolgatja, hogy kapásból lefejezze egy helyes baltával, vagy savba áztassa egy-két hétre.
Komolyan mondom, olyan boldog vagyok minden nap, hogy itt a jó idő, a nyár, a felhőtlen boldogság, hogy nem voltam felkészülve ilyen orvtámadásra. Főleg nem egy ártatlan hétköznap délután. Aztán szépen lassan leesett a tantusz. Mi van, ha a bácsi is utálja, ha hozzá dörgölőznek idegenek, és ezt a védekezési mechanizmust találta ki más folydogáló izzadtsága ellen? Mert az tuti biztos, hogy ilyen szag felé se turista, se átlag utas nem közelít. Ergo, a bácsi duplán nyer. Megússza a dörgölőzést, és még helye is van.
Átgondoltam, mit kellene ahhoz tennem, hogy megközelítsem a bácsi szagát és ezáltal mindenkit arra motiváljak, hogy Mexikóba meneküljön a környékről (így nekem bőven lesz helyem minden közlekedési eszközön). Ha ti is utáljátok az általam felvázolt izzadság-helyzetet, javaslom, hogy kövessétek a receptemet, ami a következő:
1. Már pénteken gondoljatok arra, hogy egy darabig biztosan nem fogtok fürdeni. Feküdjetek ki a napra, és élvezzétek, ahogy izzadni kezd mindenetek.
2. Fogjatok egy üveg 20%-os ecetet, keverjétek össze egy hónapja a napon aszalódó Pálpusztai sajttal, és áztassátok bele a zoknikat 2-3 napra.
3. Egy kellemes nyári lenge ruhát készítsetek be a lavórba, és egy laza mozdulattal forgassátok meg egy halom szardíniában. Hagyjátok érlelődni egy keveset a napon.
4. Míg a ruhátok érlelődik, szánjatok egy kis időt az ékszerek elkészítésére. A halacskák szemét óvatosan távolítsátok el, és fűzzétek fel őket gyöngysornak egy damilra vagy kalapgumira.
5. A táskátokat béleljétek ki alaposan friss savanyú káposztával, és ha marad egy kevés, szórjatok belőle a cipőkbe is.
+1. Amikor már mindennek (nektek+a holmiknak is) olyan szaga van, mint az öcsém zoknijának egy maratoni focimeccs után, készen álltok arra, hogy felszálljatok a négyeshatosvillamosra, a füstölgő hármas metróra, vagy az én kedvenc járatomra, a 16-os kisbuszra. A hatás kedvéért legyezgessétek magatok felől a levegőt mások felé.
Az eredményeket (fotót és élménybeszámolót) küldjétek el a napikincsek@gmail.com-ra, vagy posztoljatok Instán egy képet Mexikóból, és használjátok a #napikincsek hashtag-et.