5 tipp, hogyan élvezd 39 fokban a kánikulát

Imádom a meleget, igazi nyári emberke vagyok. A szezon elején egyszer jó alaposan le szoktam égni rákvörösre, mert vagánykodok a tűző napon délben, azután már kétszer is meggondolom, hogy mi lenne a napozás helyes módja. Felőlem jöhet a 39 fok, én egyre boldogabb és boldogabb vagyok, szinte lubickolok a kánikulában. Ha ti is így éreztek, vagy szeretnétek így érezni, kövessétek a tippjeimet, hogyan élvezzétek a 39 fokot!
1. Készítsetek színes gyümölcssalátát 
A kánikulában nagyon utálok nehéz ételeket enni, sokkal jobban élvezem, ha estére valami könnyű, hideg vacsorát készítek. A gyümölcssaláta az egyik kedvencem, és pontosan úgy eszem, mint gyerekkoromban a zizit. Kiválogatom színek alapján, sorba állítom őket szimpátia szerint, és evés közben a végére hagyom a kedvencemet. Ilyenkor, amikor közel 40 fok van kint, a dinnye hűt a legjobban, és mivel maximum fél litert iszom egy nap, igen jó szolgálatot is tesz. A magokat persze gondosan különválogatom kislánykorom óta. Akkor még azt hittem, hogy ha lenyelem őket és sokszor van nyitva a szám, akkor kis dinnye fog nőni a hasamban. Ma már tudom, hogy nincs így, de továbbra sem eszem meg. A görögdinnye a kedvencem, de egy tálka sárgadinnye is bármikor jókedvre tud deríteni.
2. Szundikáljatok egyet a strandon az árnyékban
Szerettek strandra járni, mert úgy érzitek, hogy csak itt lehet kibírni a fullasztó hőséget? Én már a strandok hangulatát is imádom, felvidít a homokozó gyerekek, az óriáscsúszdák és a vízibiciklik látványa, a palacsinta, a lángos és a főtt kukorica illata. Az egyik kedvenc elfoglaltságom, hogy keresek egy nyugágyat, vagy egy pihepuha plédet, elhelyezkedek vele az árnyékban, becsukom a szemem, és hagyom, hogy a zsivaj és a Balaton/Velencei-tó/Duna illata álomba ringasson. Fantasztikus érzés, még akkor is, ha nem alszom mélyen, csak szundikálok egyet. Utána pedig jöhet egy hatalmas csobbanás a vízben! 39 fokban ez a lehető legjobb megoldás! Nem szeretitek a kánikulát? Alexandra, a Pont. Mi, nők bloggere ad nektek néhány tippet, mit kezdjetek magatokkal ilyenkor a hőségben.
3. Limcsi, limcsi, limcsi minden mennyiségben
Vagy szörpi. Igazából bármi jöhet, amiben szupercuki szívószál van, sok jéggel és néhány citromkarikával. Ilyenkor nem élvezem a túlságosan édes dolgokat, pedig alapjáraton azok tartanak életben. Az utóbbi években egyre divatosabbak a limonádék, melyek sokkal egészségesebbek és hasznosabbak kánikulában, mint a cukros szénsavas üdítők. A kóla ideje lejárt, amikor feltűntek a színes limonádék a strandok és a szórakozóhelyek italválasztékában. Én speciel szeretem a sok E betűs ételeket és italokat is, ám ilyenkor ki lehet velük kergetni a világból. Vízpart, limonádé és jég! 39 fokban csak ennyi kell.
4. Olvassatok, barnuljatok, élvezzétek a nyarat
Ne kövessétek a példámat, ne az legyen a célotok, hogy egy nap alatt gyönyörű barnák legyetek. Évek óta hallhatjuk jó tanácsként, hogy ne menjünk a napra dél és három óra között. Aztán ez kitolódott 11 és 16 órára, de sajnos az a helyzet, hogy már 10 órakor is könnyen le lehet égni a napon, ami mellé már csak egy kellemes napszúrás hiányzik 39 fokban. Én azt mondom, hogy ha odafigyeltek a bőrötökre, és nem napoztok eszetlenül, gyönyörű barnák lehettek mindenféle veszély nélkül akkor is, ha csak korán reggel, és este 6 után napoztok. Apropó! Szerettek olvasni? Kevés idő jut rá a mindennapi mókuskerékben? Nekem sehol máshol nem esik jobban az olvasás, mint a strandon, mert ilyenkor tudok a legjobban kikapcsolódni, és elmerülni egy történetben. Válasszatok egy jó könyvet  és irány a strand!
5, Ladik,bárka, óceánjáró! Mindegy, csak hajó legyen!
Ha tehetném, befizetnék egy 2 hónapos hajóútra, és haza sem jönnék augusztus végéig. Az óceánjáró hajók lenyűgöznek már kicsi korom óta, az egyik legnagyobb álmom, hogy utazhassak egy ilyenen. Nem vagyok telhetetlen, annyira szeretem a hajókat, hogy minden alkalmat megragadok egy kis ringatózásra, legyen az egy csónak, egy kenu, vagy egy hattyú formájú vizibicikli. 
Tudtátok, hogy számtalan hajójárat közül választhattok a Balatonon és a Dunán is? Ma már nem olyan vészesen drága egy sétahajózás, és rengeteg tematikus program közül is választhattok. Járjatok utána a lehetőségeknek, és élvezzétek a víz közepén fújdogáló szellőt. Talán pár fokkal kevesebbnek fogjátok érezni a hőmérsékletet is (persze egy óceánjáró fedélzetén szuper medencék és koktélok is vannak…hmmmm…érdemes gyűjtögetni rá).
Én nem vágyom a 25 vagy a 30 fokra. Nekem megfelel a 39 fok is, mert utálom a hideget, a latyakot, az őszi esőket, a jeget, a vacogást és már unom a szokásos hisztimet, hogy mikor lesz már nyár. 
Most van nyár. 
Én élvezem ezt, és azt kívánom, bárcsak örökké tartana.  
Hajrá Balaton, hajrá Dunakanyar!

5 comments
  1. Én minden évszakot szeretek, meglátom bennük a szépet, de nekem is a nyár a kedvencem, szeretem a meleget. (A fényképezős blogom szempontjából a tavasz és az ősz talán még izgalmasabb, de emberként mégiscsak a nyár az igazi!) Áprilisban írtam 2 bekezdést erről a témáról, a havazás alkalmából:

    "Persze tudom, hogy nem kívánságműsor, de minden évszak akkor a legszebb, ha olyan, amilyennek lennie “kell”… Télen szép a fehér, havas táj, a deres, zúzmarás fehér fák. Tavasszal a virágzó rétek, a sok fehér és rózsaszín virágú fa és a kipattanó rügyek. Nyáron a napsütés és a zöld természet. Ősszel meg a mindennap más színű, egyre fogyatkozó és színesedő barna, sárga, piros levelek. Talán a nyár a kedvenc évszakom, mert az a legnaposabb és a legmelegebb, de fotós szemmel a tavasz és az ősz a legszebb, a sok szín és a folyamatos változás miatt. Mindennap más, mindennap új, mindennap szép.

    Azt hiszem, ha lenne egy városban egy tér, ahonnét 4 utca nyílik a 4 évszakról elnevezve, és minden utcában mindig az az évszak lenne, ami a neve, akkor én mind a 4 utcát meglátogatnám néha, de a Nyár utcában laknék, és a Tavasz utcát és Ősz utcát látogatnám gyakrabban, főleg ha fényképezni akarnék, de néha bemennék a Tél utcába is egy kis felfrissülésre, meg egy kis fehér látványra a sok szín után. Mindig jó lenne, mert mindig tudnám, mire számítsak. De ha így keverednek az évszakok, és ilyen szeszélyes az április, akkor nem tudom, mire számíthatok, és ettől lesz igazán nagy az anomália." https://elmenykepek.wordpress.com/2017/04/19/anomalia/

    Amúgy tetszenek a tippjeid, én is örülök a 39 foknak. 🙂

  2. Köszönöm a kommented, Andris!
    Ha a fővárosba költöznél valaha, tudd, hogy Újpesten egymás mellett van Tavasz, Nyár, Ősz és Tél utca. Bár az időjárás mindig ugyanolyan mindegyikben, azért kalandos lenne mindig körbejárni őket, hátha… 🙂
    Neked milyen tippjeid lennének a 39 fokra?

  3. Nekem is hasonló tippjeim lennének a 39 fokra. Talán még 1, amit nem írtál a cikkbe: ha süt a nap, örülj neki! 🙂

  4. Megnézném egyszer azokat az újpesti utcákat! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük