A Wartburg és a Szulejmán

Nemrégen csatlakoztam a Pesten hallottam csoporthoz a facebookon. Mivel most én is itt élek, rengeteg olyan történettel találkozom, amit szívesen megosztok a többi csoporttaggal. Egy kedves sztorit olvastam ma reggel ezen az oldalon, nagyon megmelengette a szívem, főleg azért, mert D.-vel mi is pont ilyenek vagyunk hasonló helyzetekben. 

A történetet egy I. nevű srác posztolta, akinek ezúton is köszönöm a bácsi nevében, hogy vannak még ilyen segítőkész, empatikus, és kedves fiatalok.

“Két hete történt velem a Mammutba.
Délelötti órákban sietősen befutottam a könyvesboltba, kB két perc alatt meg is találtam amit szerettem volna. Kifizettem annak a rendje és módja szerint majd kiléptem a boltból. Szembe találtam magammal egy idős úriemberrel aki első ránézésre nem igazán tudta hogy hol van. Megtörtént a szemkontaktus, és az ő elveszett lelke rámtalált.

– Bocsánat fiatalember tudna segíteni? Sose voltam itt azt se tudom hol vagyok és keresném a Wartburgomat.

Már mosolyogtam mert tudtam hogy ez nem lesz egyszerű történet. Persze igennel válaszoltam és mivel nemtudta a papa hogy a négy parkoló közül hova parkolt ezért végig lifteztem ( eddig aztse tudtam hogy van lift) az egész mammutot és két és fél óra alatt sikerült megtalálni az öreg országjárót. Közben elmesélte hogymég a Kádár korszakban hogy csempészte NDK- ba a Rubik kockát és szerzett rajta márkát, hogy 90 éves már a Wartburgja meg negyven. 

grin hangulatjel

volt ideje mesélni… 

grin hangulatjel

végülis megtaláltuk és megkérdeztem kiálljak- e neki. Odadobta a kulccsomót és én kétszer olyan fiatal mint a vas és a központi zár világában nöttem fel nem sikerült kinyitni a kocsit,mint kiderült minden ajtónak és a csomagtartónak is van külön kulcs amivel én bajlódtam az pedig az indítókulcs 

grin hangulatjel

nagy nehezen kiálltam mire szeretett volna adni egy ezrest persze nem fogadtam el, amire megkérdezte a keresztnevem hogy ő mint mélyen vallásos katolikus, Hadd említsen meg imáiban. Én mondtam hogy Ibrahim.mire picit elgondolkozott és annyit kérdezett, “a te istened nem fog megharagudni ha megemlítelek???” nagyon aranyos volt. Mondta hogy a magyar tvben csak a Szulejmán az egyetlen értékelhető sorozat és sajnálja hogy a névrokonom pasa meghalt mert így nem lesz olyan izgalmas. 

grin hangulatjel

 aztán beült a kocsiba és elhajtott. ( azért jött Mammutba hogy bemenjen a telekomba mert nem tudta nézni a Szulejmánt) 

grin hangulatjel

szóval igen is legyetek segítőkészek!”

Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, imádtam a sztorit, mint ahogyan nagyon szeretem az ilyen aranyos idős embereket is. Egészen mások, mint a “csipkedős nyanyák”. Nektek is van hasonló történetetek?? Kérlek osszátok meg velem! Szép napot,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük