Szívesen állítanám, hogy az élet minden területén maximálisan tudom rendszerezni a dolgaimat, de az igazság az, hogy a legnagyobb káosz általában a fejemben van. Főleg költözés táján.
Költözés utáni káosz
És bár a költözésen már túl vagyunk, a ramazúri csak egyre nagyobb, mert Eszterkének percenként át kell rendeznie a lakást a lelki nyugalma érdekében.
Komolyan, bármekkora súlyt képes vagyok a hátamra csapni, ha ez azt jelenti, hogy sunyiban össze-vissza variálhatok mindent, amíg D. nincs otthon.
Amikor aztán hazajön, kiugrok az ajtó mögül azzal a felkiáltással, hogy
Meglepetééééés!
És máris kénytelen úgy tenni, mintha nem huszadszor látná a nappalit átpakolva gyönge pár nap alatt.
Az a helyzet a költözés utáni kipakolással, hogyha az ember új helyre kerül, ott még nem annyira osztja be ügyesen a helyeket.
Nálunk a látható helyeken makulátlan rend uralkodik, az eldugottabb sarkokban pedig úgy nyomorognak a kis kincseim, mint az emberek délután négykor a négyeshatos villamos egyik heringjáratán. De rendszerezve vannak szerencsére, nem csak úgy behányva ide-oda. Mármint a cuccaim, nem az emberek.
Néha vizualizálom a helyzetet, miszerint összefognak a bezártság és gyötrelem ellen a gyertyák, dobozkák, nyakláncok, és egyéb csajos szajrék, majd kirobbannak az ikeás tároló dobozokból, hogy bevegyék a lakást. Nem is hibáztatnám érte őket, elvégre én vagyok az a gonosz sarlatán, aki hagyja őket senyvedni ahelyett, hogy kedvükre csillognának-villognának valahol a nappali közepén, reflektorfényben.
És ezek még csak a tárolók…
Lökött lakberendezés
A lakberendezésről pedig nem is tudom, hogy merjek-e beszélni, mert ebből a szempontból a lakás maga az ŐSKÁOSZ – ahogyan régen anyukám a kamaszkori szobámat hívta.
Na mondjuk akkor minden cuccom a szoba közepére volt szórva, és olyan rendetlen voltam, hogy Mária királyné kincsekkel elsüllyedt dereglyéit könnyebb lett volna megtalálni Esztergom felé a Duna medrében, mint a buszbérletemet a kétszáz kendőm és felsőm között.
Csak akkor lett meg végül, amikor anyukám felajánlotta a busz érkezése előtt 5 perccel, hogy ő felmegy, és szívesen előhalássza a cuccok közül…na azt senkinek nem kívánom! Olyankor olyan könyörtelen volt, mint Hasfelmetsző Jack és Ted Bundy szerelemgyereke.
No de evezzünk más vizekre, azóta azért nem vagyok már olyan kupis, sőt!
Az a mániám, hogy eladom azokat a cuccaimat, amelyekhez már nem ragaszkodom annyira, és ezeknek az árából finanszírozom a lakberendezési bolondságaimat.
Egyébként elég jól seftelek a holmikkal az internet pöcegödrének is nevezett adok-veszek csoportokban. A véremben van a biznisz, ha tehetném, egy egész bolhapiacot elkormányoznék egy sámlin ülve, és közben számlálgatnám a milliókat a zsebemben.
Az alábbiakat sikerült beszereznem a kis lóvémból, mióta elöntött az új lakás iránt érzett fergeteges lakberendezési mánia:
- Egy kanapé
- Egy olvasó fotel
- Egy halom díszpárna
- Tárolók (Ikea, Pepco, Jysk)
- Ágytakarók
- Mindenféle haszontalan, de nélkülözhetetlen szépség (különlegesen puha kádkilépő, szőnyeg, stb)
- Megszámlálhatatlan cserepes virág
- Illatgyertyák (nem a dekor, hanem valóban az illat miatt)
- Konyhai biszbaszok
És még messze nincs vége a dolognak, mert én bizony addig nem nyugszom, amíg meg nem szerzem azt a kiszemelt fehér könyvespolcot, amire a klasszikus kedvenceim kerülnek majd.
Na persze már van egy kedvenc könyvespolcom, amin a kedvenc könyveim trónolnak, meg van egy másik igen nagy is, amin az összes többi történelmi regény, brutális sorozatgyilkosos krimi, meg posztapokalitikus témájú csoda sorakozik, de ha tehetném,
a Büszkeség és balítéletnek egy külön házioltárt emelnék. Darcy miatt. És Colin Firth miatt. De leginkább Matthew MacFadyen miatt.
Tehát ha most ellátogatnátok hozzánk, akkor azt látnátok, hogy szép rend van, és minden a helyén sorakozik. De ez csak a látszat. Valójában egy mesésen megkomponált zűrzavar közepén lakunk még, ahol a számunkra fontos dolgok egy része sírva könyörög azért, hogy kikerüljön a dobozokból.
És igen, a karácsonyfadíszek és karácsonyi kütyük a leghangosabbak…
Tekintve, hogy mennyire karácsonymániás vagyok, kizavarhatnám D.-t a gardrób- és dolgozószobából, és készíthetnék magamnak egy karácsonyszobát, ahol télen-nyáron hódolhatok az egyetlen szenvedélyemnek, ami akkor is mosolyt csal az arcomra, amikor reggel ismét arra kelek, hogy még közel sincs itt a várva-várt zombiapokalipszis, hogy a sok idegesítő népséget lemossa a Föld színéről.
Az őrület tehát folytatódik tovább, ahogyan az üzletelgetés és a mérhetetlen felvásárlás is. Nem tudom, mikor lesz vége. Ha abból indulok ki, hogy akkor, amikor a hóbortjaimnak is kampec, akkor bizony nagy bajban vagyok… mert nálunk a kampec kifejezés sajnos csak az aranyhalakkal jár együtt, viszonylag rövid idő után az égnek emelik a pocakjukat. És nem azért, hogy D vitamint gyűjtsenek.
Pepco, Ikea, Jysk, és más csodagyárak! Nem kell sokáig várnotok a következő rohamra, rám számíthattok!
