Közeleg a nyár, és igazán jól jönne néhány szuper ajándékötlet pedagógusoknak? Először is készüljetek fel arra, hogy érdemes egy kicsit kreatívnak lennetek (ami azt jelenti, hogy dobjátok kukába a 20 éves ajándékvásárlási rutint).
Pedagógus gyerekként az elmúlt évtizedekben láttam, milyen ajándékok töltik meg a szülői házat, és bár anyukám mindennek mindig nagyon örül, be kell vallanom, ő nagyon jó természet.
Én pedig – külsős szemmel – egy igazán kukacos kritikus vagyok (egy kis szemétláda), mert az ajándékok felét bizony már haza sem vinném az oviból/suliból. Ahhoz, hogy lássátok, mi ennek az oka, összeszedtem nektek a legrosszabb pedagógus ajándékokból egy csokorral.
A legrosszabb pedagógus ajándékok
Ha hiszitek, ha nem, (hozzátok hasonlóan) bizony minden pedagógusnak van otthon saját kedvenc bögréje. És ezen nem az áll feliratként, hogy “PETIKE”, “LAURA”, vagy “JÁZMIN”. A mi családunkban nincs egyikből sem, de ha lenne, akkor sem adnánk ilyet ajándékba. Mert a polc már így is leszakad.
Végezzünk egy kis fejszámolást!
Ha egy pedagógus (most számoljunk a tanárokkal, nem pont az óvónőkkel) 20 éve van a pályán, és az általa tanított kb 100-120 gyerek/év családjától CSAK évi 5 bögrét kap, akkor máris elkezdheti üzemeltetni a saját kis bögremúzeumát. Mert annyi biztos, hogy a konyhaszekrényben nem fog őrizgeti 100 db “PETIKE” feliratú bögrét, tekintve, hogy Petike akármennyire is pütyürmütyür husimusibaba, nem kell, hogy a háztartás része legyen.
A Petike tenyérlenyomatával készült póló legalább ennyire haszontalan ajándék, hiszen ezt valószínűleg egyetlen alkalommal sem hordja majd a pedagógus. Ahogyan a kulcstartó, a bonbon, a toll és az összes dísztárgy is elég unalmas az első év után. Úgy hiányzik a pedagógusnak, mint egy zombiapokalipszis karácsonykor.
Jó, a bonbont jobb esetben fellegelik a családtagok, a tollat elhasználják otthon a bevásárlócetliknél, de a kulcstartó, na kérem, az ugyan minek? Bele van vésve, hogy “sok szeretettel”? Tisztelettel kérdezem, közületek hány mókus mászkál olyan kulcstartóval, amit direkt ezért a feliratért párosított össze a kulcsokkal? Na ugye.
“Mit válogat? Örüljön az ajándéknak, azt’ kész”
A szádból vettem ki a szót? Akkor könyörögve kérlek, tartsd meg a persely tartalmát a nyári hamburgerezésre, és kattints inkább egy olyan cikkre, aminek nem az a témája, hogy mi lehet a legjobb ajándékötlet pedagógusoknak.
Sőt!
Hidd el, a pedagógus nincs rászorulva az ajándékra, hiszen hozzád hasonlóan kap fizetést, amiért minden nap (jó esetben) örömmel foglalkozik a gyerekeddel. Ha mégis megajándékozod, örülni fog neki, kivéve persze akkor, ha a címben szereplő stílussal is megajándékozod.
Ha felmerül bennetek a kérdés, hogy miért KELL a pedagógusnak ajándékot venni, akkor örömmel újságolom nektek, hogy nem KELL. Bármennyire is hihetetlen, sehol nincs szabályzatba foglalva, hogy nektek KÖTELEZŐ lenne ajándékot vásárolni a saját pénzetekből bárkinek. Főleg nem a pedagógusnak, aki “kap fizetést, mégis, mi kell még neki?”.
A gyerekek viszonylag hamar elérnek abba a korba, amikor a nevelési-oktatási intézményekben több időt töltenek, mint otthon ébren. Az óvódások akár 8-9 órát, az iskolások pedig napközivel vagy edzésekkel együtt még többet. Ha van olyan pedagógus, aki szeretettel neveli/oktatja ez idő alatt a gyereketeket, akkor dönthettek úgy, hogy SAJÁT DÖNTÉSBŐL megajándékozzátok, vagy csak odamentek, és szívből megköszönitek a munkáját. Ez is opció.
Ha azonban az ajándékozás mellett teszitek le a voksotokat, ami, ismétlem => NEM KÖTELEZŐ, akkor már érdemes olyan ajándékot adni nekik, ami nem a 101. bögre lesz a polcon, de nem is 73. kulcstartó. Vagy kávéfőző. Vagy szamovár ugyebár…
Milyen a jó ajándék?
A válasz egyszerű. Az a jó ajándék, ami nem unalmas, nem közhelyes, és nem az ára miatt vesszük meg. Fontos, hogy szeretettel adjuk, és tiszta szívből. Vagy ne adjuk.
Most pedig mutatom, mi a legjobb 59+1 ajándékötlet pedagógusoknak. Árak szerint különválogattam, hiszen a jó ajándék nem feltétlenül drága. Higgyétek el, erről a listáról tényleg érdemes válogatni!
Ajándékötlet pedagógusoknak 1000-7000 Ft között – Tárgyajándékok
- Cserepes virág vagy levásárolható utalvány egy kertészetben (nem rossz a vágott virág sem, csak sajnos a nyári melegben hamar kampec lesz neki)
- Tea (ha a tanár vagy óvónő bolondul érte)
- Kávé (az előbbi okból szintén jó öltet)
- Csokoládé (csak Gombóc Artúroknak)
- Kézműves szappan (ezzel az ajándékkal érdemes vigyázni, mert csak akkor jó ajándék, ha tudjátok, mi a pedagógus kedvence. Ha pedig nem kedveli ezeket a termékeket, a következő 50 évben belerohad majd a díszcsomagolásba)
- Méz, igen méz. (Az egyik legfigyelmesebb ajándék, főleg akkor, ha tudjátok, hogy a pedagógus egyébként is gyakran feltölti vele a kamrát. Ellenkező esetben belecukrosodik az üvegbe, és max darázscsapdának lesz jó)
- Lekvár, fűszer, olívaolaj, balzsamecet (Ezek a sütéshez-főzéshez használatos dolgok nagy-nagy örömet okozhatnak, hiszen egy izgalmas ízű lekvár például a buktában vígan mosolyog majd, egy jó balzsamecet pedig szuper lesz a nyári grillezés közben fogyasztott salátához)
Ezek teljesen elfogadható tippek, de ha ezekből is közel 50 csomagot kap a tanár/év, akkor sajnos kissé sablonossá válhatnak. A legjobb ajándékötlet pedagógusoknak talán az elmúlt években egyértelműen az ajándékutalvány volt!
Élményajándék, ajándékutalvány pedagógusoknak
Ezek az utalványok 1000+1 helyre érvényesek lehetnek, így az biztos, hogy a pedagógus sokkal kreatívabbnak tartja majd őket egy képkeretnél. Ti minek örülnétek jobban? Egy 20. képkeretnek, vagy egy 1000-2000-5000 forintos könyvutalványnak?
Sok esetben ezeket az ajándékokat a szülők közösen adják a pedagógusnak, így az összeg sokfelé oszlik. Ne ijedjetek meg az áraktól. Nézzük, mit érdemes beszerezni:
Főzőkurzus, sütőtanfolyam, wellness, szépségápolás csomag, masszázs, bowling, VIP mozijegy, színházbérlet, stand up comedy előadás, gyógyvizes pihenés, könyvutalvány, borkóstoló, zenés – táncos hajózás, lovas színházjegy, magazin előfizetés, stylist tanácsadás, étterem vagy cukrászda kupon, koncertjegy, operabérlet, szabadulószoba, kiállítás, csokoládékóstoló, lovasszán túra, IKEA utalvány, Pepco utalvány, Kik/Kika utalvány, és mindenféle remek voucher.
Ezek a tippek ezerféleképpen variálhatóak, az ötleteknek csak a fantáziátok (és a pénztárcátok) szabhat határt.
Sportos ajándékötletek pedagógusoknak
Bizony, van hogy a tanárok, óvónők is szeretik az adrenalinbomba programokat, hiszen ők is pontosan ugyanolyan emberek, mint ti. Kati néni, aki az iskolában tanár, otthon csak Kati, aki krimit néz, hamburgert eszik és bicajozni jár. Nem feltétlenül a matekpéldákon és a verseken jár az agya. De nem is Petikén. Hiába van húsz petibögréje.
Mutatom a legszuperebb sportos programokat, amelyekből remek ajándékötletek lehetnek!
Hajós kalandtúra a Balatonon, szabadesés szimulátor, versenyautó vezetés, repülőgép szimulátor, siklóernyős tandemrepülés, sétarepülés, gokart, kajak – kenu túra, sárkányhajózás, flyboard, rafting, segway túra, búvár tanfolyam, bobozás, biciklizés a Dunakanyarban, tengeri kajak, extrém barlangászat, síugrás, verseny motorcsónak, kitesurf, tightrope, kerekes szánkó, bázisugrás
És persze még sorolhatnám. Attól függően, hogy magánintézménybe jár-e a gyerek, vagy hogy vannak-e anyagi korlátaitok, ezekből az ötletekből bőven válogathattok. A legfontosabb szabály, hogy ha igazán jót akartok tenni, KÉRDEZZÉTEK MEG A PEDAGÓGUST, MINEK ÖRÜLNE!
De könyörgöm. Ne vegyetek “PETIKE” bögrét, mert elsírja magát a pedagógus. És erről bizony nem Petike tehet.
Tehát összefoglalva: Nem kötelező ajándékot vásárolni, de ha adjátok, akkor szívből, ne muszájból adjátok. És aztán ne is emlegessétek fel 2-3 hónap múlva, hogy “Na bezzeg most baja van a gyerekkel, meg csak kettes lett a töridoga, de a bögrét/virágot/kávét/csokit elfogadta az istenverte”.
Vidám vásárlást, kellemes, de főként kreatív ötletelgetést kívánok! Hajrá szülők, megy ez jobban is!
+1 tipp! Ha a gyerek szívesen készítene valamit a tanító- vagy óvónéninek, nyugodtan biztassátok arra, hogy fessen, rajzoljon, vagy akár origamizzon! Ezek a mesterművek bekerülnek majd egy szép dossziéba, amit jó érzéssel lehet majd lapozgatni a nyugdíjas években, vagy a hideg téli estéken. Éljetek a lehetőséggel!