Ezen a héten nincsenek kutyáink. Az elmúlt hetekben kezdték kihúzni nálunk a gyufát a neveletlenségükkel (ami természetesen a mi sarunk) és a folyamatos cseszegetéseikkel (ami az ő saruk). Szó szerint a fejünkre nőttek, nagy lett a szájuk, és addig hisztiztek, amíg odáig jutottunk, hogy kivittük őket anyukámékhoz egy kis kényszerpihenőre. Most pedig mi hisztizünk itthon. Mert nincsenek itt velünk.
Nagyjából így néz ki a hetünk nélkülük..
- Miután elköszöntünk a kutyáktól otthon anyukáméknál, táncikálva léptünk fel a buszra, és úgy éreztük, hogy egy hét édes semmittevés vár ránk
- 5 perc múlva a tömött buszon elkezdtünk filózni azon, hogy milyen jó, hogy nincsenek velünk, mert szegények milyen rosszul tűrnék a rengeteg embert, a levegő nélküli teret és a fülledt meleget
- 10 perc múlva azon tanakodtunk, vajon mit csinálhatnak nélkülünk, kisírták-e a szemüket, búslakodva ülnek-e a kaput nézve
- A HÉV-en felemlegettük, hogy még soha nem utaztunk ilyen kényelmesen így, hogy nem ugatják és lihegik végig az utat. Aztán azt találgattuk, hogy mit csinálhatnak délután.
- Mikor beléptünk otthon a bejárati ajtón, döbbenten tapasztaltuk, hogy csend van. Nincsenek tipegő talpacskák, ugrándozó és ugató rosszaságok
- Nagyjából fél óra múlva már le tudtuk venni a döbbenettől a cipőnket
- Kimondtunk hangosan minden szót, amit eddig nem lehetett, mert arra azonnal ugranak a kis szőrgolyók (pisi, séta, megyünk, kérsz, éhes, szomjas, virsli, pogácsa, kell)
- Hétfőn még nagy volt az arcunk, és munka után este még elmentünk ide-oda, és kiélveztük, hogy “szabadok” vagyunk. Aztán amikor hazaértünk, két órán keresztül bánkódtunk, mert senki nem jött üdvözölni. Felhívtuk apukámat és kifaggattuk, hogy mi újság a kicsikkel.
- Kedden már este 10 órakor ágyban voltunk, és nem jött oda senki, hogy kitúrjon a helyünkről, elfoglalja a legkényelmesebb párnákat és az oldalunkba nyomja a csontos térdét. Majd 5 perc múlva olyan hangosan horkoljon, hogy ne halljuk tőle a tévét
- Már azt is elviseltük volna, hogy mereven bámulnak miközben eszünk, morognak ha ki akarjuk venni alóluk a telefonunkat, és összehányják a hófehér pihepuha szőnyeget
Még csak szerda van és már mind a ketten hisztisek vagyunk. Abban reménykedünk, hogy nagyon hiányzunk nekik és még vissza akarnak jönni hozzánk a száműzetés után.
Eközben a kutyák….
Két perc masszív bánkódás után (tippünk szerint) egy kis virslivel vigasztalódtak. Azóta fel-le nyargalásznak anyukámék házában, rekedtre ugatják magukat a teraszon a szomszéd kutyákkal való “beszélgetés” közben, minden nap hosszú sétákat tesznek, sonkán, húsgombócon és jutalomfalaton tengődnek, játszanak Bella kutyussal, ágyban alszanak, állandóan simogatást koldulnak, lesik minden mozdulatukat, lepkéket kergetnek a kertben, jókat szundikálnak a Nagyi és a Papi közelében, akik megdicsérik őket, ha kakilnak.
Hogy mi mekkora lúzerek vagyunk…..
