Nyáron a legnagyobb melegben, ha éppen nem a vízparton süttetem a pocakom, jóleső érzés a szoba hűsében megnézni egy-két filmet. Nagyon szeretem az ifjúsági filmeket a hangulatuk miatt, de a ’90-es évek alkotásait is imádom. Megmutatom nektek, melyik az a 3+1 sztori, amit biztosan (többször) megnézek majd ezen a nyáron is.
A szüleimnek köszönhetem, hogy korán megszerettem a magyar ifjúsági filmeket. Leültettek és megnézették velünk a kedvenceiket. Akkor voltunk gyerekek, amikor még nagy szám volt tévézni vagy videózni játék helyett, így bármikor kaphatóak voltunk egy kis filmezésre. Menő volt, na. Ez az igazság.
Apukámnak olyan sok videokazettája gyűlt össze az évek során, hogy sokszor már egyik filmre vette rá a másikat, mindig attól függően, hogy melyiket szerette jobban. A világ rengeteget változott azóta, hogy ezeket a filmeket bemutatták, és talán pont ezért vágyom egy kicsit a ’70-es évekbe. Hogy megismerjem azt a hangulatot, ami akkor vette körül az embereket.
Megmutatom nektek a kedvenc nyári filmjeimet, és bónuszként egy olyan 1991-es amerikai vígjátékot is, ami garantáltan felpezsdíti a véreteket a meleg nyári napokon! Na jó, ez lehet, hogy nem fedi a valóságot, de mindenképpen bájos sztori.
3+1 remek filmtipp a nagy kánikulára
1. Égigérő fű
A filmet 1979-ben mutatták be, és az egyik legtündéribb történet, amit valaha láttam. Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regénye nyomán készült, ami azért áll közel a szívemhez, mert nagyon szeretem az író humorát, és valamennyi történetét. Poldi bácsi és Misu a kedvenc karaktereim, de tulajdonképpen mindenkit imádok benne.
Olyan humor szövi át a cselekményt, amit soha nem tudok megunni. Bármennyiszer látom, megbabonázva ülök a tévé előtt, és hangosan nevetek a poénokon. A végén pedig mindig pityergek, amikor Poldi bácsi megérkezik a társasház zárt udvarába, amit az a szép zöld gyep borít. A gyep.
2. Le a cipővel
Csukás István nagysikerű, Nyár a szigeten című regényéből 1975-ben ifjúsági kalandfilm is készült, én pedig ma is ugyanolyan szeretettel gondolok rá, mint gyermekkoromban. A történet szerint a hat fiú – Bádogos, Tuka, Cseppcsányi, Szinyák, Kece, és Palánk Géza – minden szülői felügyelet nélkül nyaralni indul a Duna partjára a nyári szünet elején, hogy megküzdjenek egymással egy fergeteges számháborúban. Maguknak kell beszerezni és előállítani a spórolt pénzükből az élelmet, a seregükbe pedig toboroznak „katonákat” is, akik nem is lehetnek mások, mint Alsótörökverő nyaralói és lakói. A szüleik azonban mégsem hagyják teljesen magukra a fiúkat, hiszen titokban a környéken dolgozó felnőttekre bízzák őket.
A film zseniális színészeket sorakoztat fel, és mivel a forgatókönyvet is Csukás István írta, így nem csoda, hogy a cselekmény lenyűgözően eredeti és utánozhatatlan. Ti is szívesen csónakáznátok egy farönk hajón, mint Bádogos? Szívesen vacsoráznátok egy sütögetés után szalonnazsíros kenyeret? Ha tehetitek, nézzétek meg a filmet, és hangolódjatok rá vele az idei nyárra! És onnantól kezdve már – ahogyan Csukás István is írja – csak egy dolog számít: „Le a cipővel! Éljen a mezítláb!”
3. Keménykalap és krumpliorr
1974-ben mutatták be a négyrészes filmsorozatot, amely szintén Csukás István regénye alapján készült. A film úgy kezdődik, hogy a Vadliba őrs tagjai elhatározzák, hogy cirkuszt szerveznek beteg osztálytársuknak, Péterkének, aki amúgy lány. A fiúk gyakran meglátogatják őt, közben pedig azon mesterkednek, hogy a legizgalmasabb, legeredetibb cirkuszi mutatványokkal tudják felvidítani majd a kislányt.
Szereznek egy oroszlános plakátot, és oroszlánbőgést vesznek fel hozzá az állatkertben…ez a kedvenc jelenetem. No, és persze a szereposztás egyszerűen parádés. Haumann Péter, Alfonzó, Berkes Gábor, és Szilágyi István hogyan is alkothatna mást, mint egy bájos filmet, amit a szívünkbe zárunk azonnal?
+1. Kipurcant a bébicsősz anyának egy szót se!
Ez a film kilóg a sorból, hiszen jóval később készült, mint az előző három, mégis az egyik kedvencem. Minden nyáron többször is megnézem. A főszereplő Sue Ellen egy 17 éves kamaszlány, aki alig várja, hogy az édesanyja elhúzzon a pasijával Ausztráliába, így ő egész nyáron a tengerparton pihenhet. Gyönyörű nyári szünetnek néz elébe egészen addig, amíg meg nem érkezik Starek néni, a rusnya, öreg és házsártos babysitter, hogy vigyázzon rá és a a testvéreire.
14-15 évesen mindig olyan nyári szünetre vágytam, amilyen Sue Ellennek volt (miután Starek néni kipurcant, ő pedig dolgozni kényszerült, hogy legyen pénzük nyárra). Egy menő cégnél dolgozott, trendi ruhákat hordott, és helyes barátja volt. ’86-ban születtem, így a ’91-es film még egyáltalán nem számított retrónak kamaszkoromban. Nem csoda, hogy odavoltam érte. Bevallom, még most is lenyűgöz, pedig nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy megértsük. Igazi nyári, vidám limonádé.
Ti milyen filmet szerettek nézni nyáron? A nagy melegben inkább az egyszerű vígjátékokat kedvelitek, vagy ilyenkor vég nélkül pörgetitek a krimiket és horrorfilmeket a besötétített szobában?
Elég változó, hogy milyen filmet nézek, de ezek tényleg jók.