Ha emlékeztek, annak idején egy halom teljesen igénytelen, és annál is képtelenebb reality műsor került egymás után adásba. Így történhetett, hogy (többek között) A Nagy Ő, az Alekosz feleséget keres és a Benkő feleséget keres epizódjai elpusztították az agysejtjeink felét már a reklámok alatt is. Hát még akkor, ha megnéztünk egy-egy adást!
Valahogy akkoriban kezdődött, hogy anyukámmal elkezdtünk ceremóniázni. Ennél jobb szót nem találtunk rá, és azóta nem is próbálkoztunk mással, pedig ha valami színes, hát a szókincsünk az.
Elmeséltem anyunak, hogy hogyan zajlik A Nagy Ő-féle Rózsaceremónia, ő pedig (tekintve, hogy ki nem állhatja a hasonlóan szirupos és igénytelen giccset), hozott egy rózsát a kertből, és megtartottuk az első nevezetes és legendás Rózsaceremóniánkat. Ezt követte a Lepkeceremónia, majd még sok másik.
Mindegyik ceremóniánk abból áll, hogy beszerzünk egy halom képtelen színű édes és brutálisan sós rágcsálnivalót, felhalmozzuk őket az asztal közepére, betakarózunk, bebújunk a fotelba, és megnézzük az előre kiválasztott filmet. Közben felsoroljuk az összes gonosz hírt és piszkos pletykát, ami csak eszünkbe jut, és a tenyerünket dörzsöljük közben, mint valami elfajzott féktelen sátáni csemeték.
Hamupipőke, A szépség és a szörnyeteg, Jane Austen: A klastrom titka, Az élet háza, Demóna, vagy éppen ValóVilág párbaj… mindegyik egy-egy csodálatosan giccses, gigacsokiszirupba mártott ceremóniánk neve volt, sok nevetéssel, és kajával. És sok elhullott agysejttel…Ez nálunk már amolyan hagyomány.
Néha emeljük a tétet, és két filmet is begyűrünk, legutóbb pedig egész egyszerűen bemásztunk egy elhagyatott helyre, ami mindkettőnk számára fontos volt egykor. A szabad ég alatt piknikeztünk a múltunk elrozsdásodott emlékei között.
Csak ültünk a kiégett fűben, falatozgattunk a csokiba mártott ropiszálakból, és ittuk a kis sárkánygyümölcsös fantánkat. Biztosan őrülten, vagy éppen igénytelenül hangzik, de ez volt az egyik legjobb ceremóniánk. Ha igazoltattak volna közben a “csőszök”, akkor is.
Tegnap arról írtam, hogy milyen fontosak azok az események, amikor valóban értékesnek éled meg a pillanatokat. De nem kell hozzá feltétlenül József Attila.
Néha elég, ha azzal vagy, aki fontos számodra. Elég egy halom süti, egy pohár ragacsos kóla, és a Hamupipőke-ceremónia. Csodaszép kék ruhával, királyfival, mesebeli tánccal, és néhány szabad órával, amikor minden, de minden, amibe belefogsz, csakis jól sülhet el.
Nekem még nincs ilyen társaságom, akivel ilyen ceremóniáim lennének, de jó program lehet.
Kíváncsi lennék, te milyen ceremónianeveket találnál ki! 🙂
Arra én is! 😀