Alámerültem az argentin szennybe…és élveztem!

Okés, a hivatalos álláspont az, hogy “a családunk soha nem nézett, és nem is néz ezentúl sem brazil, argentin, és mexikói sorozatokat. Ezek mind ördögtől való dolgok, amiket csak az néz, akinek nagyon sok ideje van”….BLA.BLA.BLA.

Az igazság az, hogy nagyon is jól emlékszem rá, amikor régen a nagymamám, anyukám és a dédim elmélyült a Rabszolgasors, vagy A pampák királya mesésen izgalmas, és annál is latinamerikaibb részeiben. És ez ugyan nem az a tipikus agysejtgyilkos szappanopera, de befigyelt a Dallas is, ami előtt sziruppá változtunk azonnal, amikor megjelent bobijuing a színen. Állati volt a pasi, na. És “ez nem is olyan sorozatnézés”. Neeeeem.

Amikor nagyobb lettem, mindkét nagymamámnál (és a dédimnél) volt alkalmam megismerni 1-2 műremeket, köztük a Vad angyal és a Rosalinda vitte a pálmát, hogy A homok titkairól (Homokos Tonyó megvan?) és a Sunset Beach-ről már ne is beszéljünk. De ezeket nem néztem folyamatosan és megrögzötten, és persze gyerek/kamasz voltam, más dolgok is foglalkoztattak.

AZ ÁM…..aztán jött az Isten áldjon, Esperanza!, és a világ megváltozott körülöttem.

Indul a lavina…

Nagyjából két évvel ezelőtt megláttam ennek a sorozatnak a reklámját, és nem akartam elhinni, hogy az apácák milyen lazán nyomatják az argentin popzenét (és táncot). Így letöltöttem az első részt. Hát komolyan mondom, amikor megláttam az argentin félisten Tomás (Tomász) atyát, aki a legkevésbé sem tűnt papnak, sokkal inkább egy kockahasú latin álompasinak, biz’Isten megértettem, miért őt választották a szerepre. És hogy mi az ördög miatt ilyen népszerűek ezek a sorozatok.

Amúgy a sztori lényege nyilván már az első percben kiderült, ahogyan ez a hasonló sorozatoknál szokott lenni. Ám mivel a fiatal pap olyan mocskosul jóképű volt, gondoltam, abból nem lehet baj, ha megnézem az első pár részt, hogy kiderüljön, mikor csattan el az első szirupos csók Esperanzával, a kamu novíciával. Csak pörögtek és pörögtek egymás után a részek, de csak nem akart összejönni a dolog.

Ha hiszitek, ha nem, bizony a 73. rész utolsó 10 másodpercében jött el a várva várt pillanat, amit én már esküszöm jobban sürgettem, mint maga a begerjedt Tomás….

…és innen gondolom már kitaláltátok, hogy “KÉNYTELEN” voltam megvárni, vajon mikor jön össze a még hosszasan szenvedő, de nagyon szerelmes fiatal (közben már) püspök, és a kis filigrán Esperanza. Túl megannyi félreértésen, intrikán és atomkatasztrófán, Tomás egy brazil misszió közben 3 hónapig maláriás betegen feküdt, és arra ért haza, hogy Esperanza bizony éppen férjhez megy bánatában…Erre a hapsi beállt a NAGY NAPON az oltár mögé, Esperanza persze kirohant a templomból, hiszen rájött, kit szeret valójában. ÉS AKKOR……IGEEEEEEN:

Tomás Ortiz püspök nagy slunggal lecsapta a kollárét a Bibliára, és lassított felvétellel a csaj után rohant, hogy a 140. RÉSZBEN végre egymásra találjanak.

Bakker, engem meg magába szippantott az argentin szenny.

Sorozatnézés közben ki voltam akadva azon, hogy amíg más sorozatban szinte kapkodom a fejem a fejlemények láttán, addig itt kb. halálra untam magam a két szerelmes tipródásán (és az apácák napi f……itt most fütyülök). Persze a főhősök akkor szexeltek először, amikor Tomás egyetlen röpke, ám annál szerencsésebb napra amnéziás lett, és elfeledkezett arról, hogy őt amúgy a pápa Vatikánba várja, mert tervei vannak vele Argentínában. Amúgy kész őrület volt az egész így is, brutálabb feszkós jelenetek voltak, mint a Walking Dead egyes részeiben. 🙂

Két éve tehát végignéztem a sorozatot, ami még azóta is nagy kedvencem, hiszen ekkora baromság ritkán kerül a látókörömbe. Esperanza itt csücsül a laptopom egyik mappájában, hogy amikor tele van a fejem idegesítő vagy aggasztó gondolatokkal, akkor csak elő kelljen halásznom Tomást, hogy csorgassam a nyálam a kockapocak püspökre. (Alig 30 Giga a püspök és a csaj szenvedése)

Nos, ennyi.

A Rabszolgasors sziporkái a véremben csörgedeznek, csakis ez lehet az oka annak, hogy végignéztem majd’ 200 részt egy velőtrázóan gyilkos szappanoperából. De mégis csípem. És tudjátok mit? Néha nem olyan rossz dolog lemerülni a pöcébe. Mindenkinek van dilije. Hogy egy klasszikust idézzek:

Igen, nekem ez a dilim. Lapozzunk.