Minden alkalommal azzal kezdem az aktuális utazásunkat, hogy kilógatom a karomat a kocsi ablakán, már ha működik az anyósülésnél az ablak lehúzója. Élvezem a menetszelet, és a jó levegőt. És akkor belecsapódik a tenyerembe 2-3 bogár, jelezve, hogy a szélvédőn sem véletlenül található már egy egész rovartemető. Az országjáró mininyaralás gondolatát az első perctől kezdve imádtam, mert minden utazás alkalmával úgy érzem, hogy enyém a világ.
És olyankor valóban az enyém is.
Nyáron általában kis túrákat szervezünk, beülünk az autóba, és mindenhol megállunk, ahol megtetszik valami. Megismerkedünk a helyi lakosokkal, megkóstoljuk a helyi finomságokat. Ezen a nyáron a négynapos kirándulásunk alatt összevissza kanyarodtunk az utakon, és még soha nem éreztük magunkat ennyire szabadnak, mint most. Na jó, talán csak a Balaton körúton.
Mininyaralás Eszter módra
Azért nagyon jók ezek a közös kis utazások, mert előre mindent eltervezünk, aztán sosem tartjuk magunkat a tervekhez. A mininyaralás szépsége ebben rejlett, és soha de soha nem csinálnánk másképp ezután sem. Egyszer próbáljátok ki, igazán felszabadító élmény! Íme, mutatom, hogyan zajlott a 4 nap.
Úton Szelidi-tó felé
Első nap a Szelidi-tó felé menet kénytelenek voltunk megállni Dunapatajon, ahol egy tündéri kis fekete szamarat muszáj volt közelebbről is megnézni. Még most is boldogan nézegetjük a róla készült fotókat, hiszen hiába volt 40 fok, ezt a csacsit látni kellett. Hatalmas a szamár imádat nálunk, D.-nek még szamaras pólója is van, biztos, ami biztos.
A tó, a ’90-es évek kempingjeinek hangulata és a sok csavart csokifagyi széppé tette a napot, de semmit nem ért volna az egész, ha nem fürdünk egyet a Szelidi-tóban. Utoljára kb. 15 évvel ezelőtt jártam erre, és már akkor megbabonázott a környék retró hangulata. Bármikor szívesen jönnék ide egy egész hónapra pihenni, mert olyan, mintha visszarepülnék az időben. A családi nyaralások édes emléke mindig mosolyt csal az arcomra. Akkora szúnyogok voltak annak idején, hogy szinte már jobban örültünk volna a csípés helyett egy helyes kis tetanusz oltásnak. És bár a tóparton a csúszda sajnos már nincs használatban, a kukoricás bácsi ugyanaz volt, mint annak idején.
Úton Debrecen felé
Második nap megálltunk Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrumnál, majd Hortobágyon is, hogy nézzünk magunknak valami kedves vásárfiát a Kilenclyukú híd közelében lévő Hídi Vásárban. A kánikula egyáltalán nem zavart bennünket, sőt! Amikor meghallottuk a cigányzenét a közeli csárdában, már rohantunk is, hogy le ne maradjunk róla. Iszonyatosan meleg volt, alig kaptunk levegőt, és bár szívesen ettünk volna valami jó kis egytálételt, ebben a hőségben képtelenség volt. Ez tehát még rajta van a bakancslistánkon.
És azért vettünk egy halom fölösleges dolgot a vásárban, hogy ne hazudtoljuk meg magunkat!
Csak ezután indultunk el Hajdúszoboszlóra, ahol sétáltunk egyet a termálfürdő körüli utcákban. Mivel még sosem jártunk erre, nagyon sok helyet raktároztunk el a fejünkben, ahova tutira elmegyünk majd, ha több időt töltünk a városban. Egy wellness hétvége nagyon is biztos, hogy bekerül a kis virtuális bevásárlókosarunkba. Vagy kettő.
Amikor Hajdúszoboszló után megérkeztünk Debrecenbe, azonnal fejest ugrottunk a Virágkarnevál programjaiba, és körbejártuk a belvárost is. D. már vagy ezerszer el akart jönni a városba, hogy valamiféle agrár vásárban megnézhesse a világ legszebb teheneit, de még eddig nem kerítettünk sort rá. Most sem. Szerinte egyébként annyira izgalmas a város, hogy legközelebb biztosan traktorral jövünk, hogy hazavihessünk a platón pár szamarat. Nem vagyunk százasok. Nagyon nem.
Úton Pécs felé
A következő napon bevettük Siklós várát, és megkóstoltuk Villányban életünk legfinomabb rétesét. A nyári melegben nem boroztunk ugyan, de vásároltunk magunknak egy üveg habzóbort, hogy a hűvös őszi estéken Villányra koccintsunk. A pincesor azonnal a szívünkbe lopta magát, de nem is lehetett nem szeretni, annyira tündéri a sok kicsi ház egymás mellett. A Rétesház lett az abszolút kedvencünk, a kiszolgálás fantasztikus, a rétesek fenomenálisak, a hangulatos minikertet pedig nagyon szívesen elfogadnám itthonra is.
Pécs pedig…hát Pécs ismét fantasztikus volt.
A TV torony tetején álldogálva gyönyörködtünk a szakadó esőben is csodaszép városban, és persze bejártuk a dzsámi és a székesegyház környékét is. Azért a Tettyére nem volt egyszerű felmenni esőben, össze-vissza kanyargott az út, a GPS pedig még véletlenül sem találta el, hogy a kereszteződéseknél merre kellene mennünk. Eszterke remek ötlete volt feljönni ide égszakadásföldindulásban.
Egy korábbi kis utazás alkalmával már megmutattam D.-nek azokat a helyeket, ahol korábban rengeteget mászkáltam, de azért így is bőven maradt látnivaló.
Azt nagyon sajnáltam, hogy a Barbakán-bástyához nem tudtunk bemenni, de azért kívülről is nagyon szép volt. A székesegyház előtt pedig természetesen most újítják fel a térköveket, úgyhogy kicsit csövi fotókat tudtunk csak csinálni. Ha Pécsen jártok, a belvárosban a Citrom utcát feltétlenül keressétek fel, szerintem tündéri!
Úton a Balatonra
A sok autózás után beiktattunk egy strandolós napot is, így az összes strandos kütyünkkel megszálltuk Balatonkenesét és Balatonakarattyát, hogy egy utolsó hatalmas csobbanással elbúcsúzzunk az idei nyártól. Felállítottuk a strandos sátrunkat, hogy ne kapjunk napszúrást a 40 fokban, és beszereztünk ötféle palacsintát is, biztos ami biztos alapon. Mindig nagy kihívás számunkra a palacsinta ízek közül választani, mert nagyon szeretjük a túrósat, ami ugye ilyen melegben igen rizikós választás, viszont a szimplán fahéjas borzalmas porcukor nélkül. Hogy az ÍZES palacsintát már ne is említsem, ami egy cseppet sem hasonlít a lekvárosra.
Egyik évben ettünk Balatonszemesen limonádés palacsintát, azóta se láttunk sehol ilyen csodát. Már Szemesen sincs.
Szeretünk egyébként az északi oldalon fürdeni, mert mindenhol normálisan lehet pancsolni anélkül, hogy törpejárásban kellene bukdácsolni a homokban a 10 centis vízben. Szuper volt, hogy a mininyaralás utolsó napját a Balatonon töltöttük, de nagyon sajnáltuk, hogy vége van a nyárnak. Ha rajtunk múlik, biztosan lent maradunk még pár napot. Persze hazafelé megálltunk még köszönni Gárdonyban a Velencei-tónak is, ahol benyomtunk egy utolsó jégkását, és integettünk a legszebb nyári gárdonyi élményeinknek.
Idén kevesebb időt töltöttünk a Velencei-tónál, mint általában szoktunk, helyette inkább a Balaton volt most a fő célpont. Egy ilyen rövidke kis nyaralás esetében pedig nem akartuk megfelezni a fürdésre szánt időt a két tó között.
Bár rendszeresen utazunk, soha nem unjuk meg. Soha nem érezzük azt, hogy elég. Imádunk útközben arra kanyarodni, ahonnan a legjobb strandos palacsintaillat hívogat. Amíg csak lehetőségünk van rá, nyakunkba vesszük hétvégenként az országot, és minden állomáson megállapítjuk, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon, a Dunakanyarban.
