Anyukám az a típus, aki akkor is járna dolgozni, ha a világ megsemmisülne, és soha többé egyetlen óvoda sem nyitná ki a kapuját. Ő akkor is felülne reggel a bicajra, és süvítene az Óvoda utca felé, biciklikosarában a táskájával és vígan integetne róla a nem létező embereknek az utcán (akik valójában az atomburkerekben kuksolnak a következő 200 évben).
Anyukám nélkül összedőlne az óvoda. Szentül hisszük, tudjuk és valljuk ezt az elmúlt 30 évben. A nálam idősebbek még régebb óta. D.-vel egyik nap éppen hazafelé tartottunk, és a buszon eszünkbe jutott anyukám és apukám. Már nem emlékszem mi volt a téma, talán az, hogy apukám – ha tehetné – azonnal nyugdíjba menne, és minden nap a Duna parton pecázna a spéci horgászcuccaival. Nos, anyu pontosan az ellentéte. Eljátszottunk a gondolattal, hogy mit tenne anyu, ha közeledne a nyugdíj napja (vagy már bekövetkezett volna a VÉG).
(A legtöbb gonoszkodás D. érdeme ám!!) Íme, ez sült ki belőle.
- Ha mondjuk június 29.-én már megkezdhetné a nyugdíjas éveket, ő 30.-án már menne dolgozni, mert ugye a 29.-et átugrottuk.
- Álbajuszban osonna be reggel az ovi udvarára, és vidáman köszöntené inkognitóban a gyerekeket.
- A nyugdíjas évei alatt minden ovis buszos kirándulásnál ő lenne az első, aki a buszon ül induláskor. Igen, akkor is ha senki nem hívta, és ha senki nem szólt neki az időpontról…
- Ha június 29.-én már megkezdhetné a nyugdíjas éveket, akkor június 28.-án még vidáman szervezné a júliusi programokat.
- Nyugdíjba vonulásának napján megalapítaná a Dunabogdányiak az óvodáért önkéntes csoportot és ő lenne az első, örökös tagja.
- Ő irányítaná reggel önkéntes forgalomirányítóként a forgalmat az óvoda előtt.
- Fizetne azért, hogy ő szállíthassa a menzás kaját reggel és délben a gyerekeknek.
- Tartaná a kapcsolatot a helyi őstermelőkkel, hogy mindig valamilyen friss gyümölccsel meglephesse a gyerekeket.
- A falu gyerekei lennének a legegészségesebbek, mert önkéntes alapon minden nap kísérgetné őket az orvoshoz, a fogorvoshoz, és mindenhova, ahol jó levegőn lehetnek.
- Minden óvodás csoportnak anyukám kertjébe tojna a Nyuszi és a Mikulás, így legalább tavasszal és télen biztosan megfordulna nála az egész óvoda. Uborkaszezonban berendezne egy állatkertet a hátsó udvarban, biztos, ami biztos, így mindig lehet szervezett kirándulásokat indítani ide az óvodából.
- Hárfa együttest alapítana, hogy minden karácsonykor fellépjenek az óvodai ünnepségeket.
- Gyereknapon ugrálóvárat bérelne és ingyenesen működtetné az ovi udvarán, hogy találkozhasson a gyerekekkel és beszívhassa az óvoda kertjének megnyugtató, éltető levegőjét.
- Venne egy tábort Zánkán, hogy a gyerekek boldogan táborozhassanak nyáron a Balaton partján.
- Tüntetne a Parlament előtt, hogy az óvónőknek 83 éves korukig kelljen dolgoni.
- Minden gyereknek önként és dalolva megvarrná a saját jelét farsangra jelmeznek. Ő pedig – eme díszes ünnepen – nemes egyszerűséggel ÓVODÁNAK öltözne be.
- A szíve fölé tetováltatná az ovi fotóját, hogy mindig mindenhol vele lehessen.
- És felmondaná a világ összes meséjét hangoskönyvre, hogy mindig az ő hangját hallják a gyerekek a délutáni szundikálás előtt. És otthon és a nagyinál. És nyaralás közben, vagy Szenteste. Vagy Szilveszterkor.
Szerencsére van még néhány éve a nyugdíjig, de biztos, hogy sírógörcsöt fog kapni, ha egyszer kiszámolják, pontosan meddig kell még dolgoznia. Már amiatt is hetekig gyászolt a család, hogy már védett korban van, tehát nem kell mindenféle pontokat gyűjteni a továbbképzéseken (értsd: nem kell egy csomó tanfolyam miatt állandóan utazni, nem kell jegyzetelni, nem kell tanulni, késő este hazaérni stb.). Settenkedtünk a lakásban és óvtuk őt az ártó gondolatoktól.
Anyukám egy ovistréber, még akkor is, ha ilyen szó nem létezik. Egyszer majd szobrot állítanak neki az óvoda udvarán, mint a legkitartóbb “volt” óvónéninek, aki hozzábilincselte magát az udvaron álló favonathoz, hogy le ne maradjon egy bunyóról a hintánál. Az én anyukám. És imádom, hogy ilyen.
Anyukám egy ovistréber, még akkor is, ha ilyen szó nem létezik. Egyszer majd szobrot állítanak neki az óvoda udvarán, mint a legkitartóbb “volt” óvónéninek, aki hozzábilincselte magát az udvaron álló favonathoz, hogy le ne maradjon egy bunyóról a hintánál. Az én anyukám. És imádom, hogy ilyen.
