Az volt a legviccesebb az egészben, hogy ez nem nekem, hanem D.-nek tűnt fel először (aki amúgy egyáltalán nem rajong ezekért a filmekért, velem ellentétben). Olyan örömmel és barbársággal vagdostam le a legnagyobb késünkkel a répa “csápjait”, mintha a Bolygó Hollandi ragacsos fejű gusztustalan kapitányát öldökölném.
Nagyon-nagyon nevettem, biztos vagyok benne, hogy D.-vel mi ketten elég flúgosak vagyunk ahhoz, hogy vidám legyen együtt az élet. Azóta minden bolt zöldséges részlegénél odapillantok a fehérrépákhoz, hogy van-e köztük tintahalszakállas.
Mikor egy reneszánsz étteremben dolgoztam nyári munkán az egyetem előtt, hosszú, reneszánsz ruhában kellett felszolgálnom. Imádtam. Kicsit én lehettem Elizabeth Swann (műszálas ingben, pincérköténnyel).
Az meg már csak hab a tortán (ha azt nézzük, mekkora Karib rajongó vagyok), hogy a szereplők a Karib-tengeren utazgatnak össze-vissza egy nagy hajón. Már több bejegyzésben is említettem, hogy imádom a hajókat, bárkákat, de még a csónakokat is. Persze ezekben a filmekben nyilván nem olyan kényelmes, tiszta hajók vannak, mint a Voyager of the Seas vagy a Divina.
Egy csomó iszonyatosan bűzölgő, koszos, fogatlan kalóz lenne az útitársam, akik el sem merem képzelni, hogy milyen betegségeket hordoznának. Ha jobban belegondolok, én is botrányosan büdös lennék a normális fürdés hiánya miatt, és állandóan vakaróznék a bogaraktól. A hajam egy hatalmas gombolyag lenne, a cipőt pedig már le sem lehetne vakarni a lábamról.
És vajon milyen gyakran mostak fehérneműt egy ilyen hajón?? Búcsút inthetnék a szolinak, körömlakkoknak, könyvesboltoknak, kávézóknak. Tudnék egyáltalán olvasni? Mi lenne az ősz hajszálaimmal hajfesték nélkül? Szőrösek lennének a lábaim borotva nélkül?
Na, maradjunk annyiban, hogy ezek után mégsem Davy Jones tintahalszakálla lenne a legnagyobb problémám…
