Tavaly a munkahelyi ajándékozás egy kis eszem-iszom után zajlott a klubhelyiségünkben. Mindig is jobban érdekelt, hogy kit húztam és mit adok neki, mint hogy nekem mennyire tetszik majd az ajándékom. Ez nem csak az én mániám, erre a szüleim neveltek. Mikor kicsik voltunk az öcsémmel, kézzel kellett ajándékot készítenünk a családtagjainknak, aztán kiskamasz korunkban kaptunk valamennyi zsebpénzt is, hátha “be kell segítenünk a Jézuskánknak”.
A szüleim a lehető legszebben neveltek minket. Sosem volt kacsalábon forgó palota és Legó város a fa alatt, mindig annyi ajándékot kaptunk, amitől aztán nem szálltuk el, hanem amivel békésen és boldogan játszottunk. Így aztán nem lett nagyszájú, pofátlan és telhetetlen kamasz, és aztán felnőtt belőlünk. Mindig tudtuk a határainkat. Anyuék sosem költötték el már hó elején a fizetésüket, hogy aztán hó végén lejárjunk a mamához enni, hanem szépen beosztották mindig amijük éppen volt, és ahhoz képest nyújtották MINDEN ESETBEN A MAXIMUMOT.
Az ajándékozás közben sorra kerültem én is. A leghatalmasabb doboz került a kezembe, amit valaha kaptam karácsonyra. Mivel meg volt állapítva összeghatár, nem igazán értettem, hogy akkor ez most vajon mi lehet, de alig vártam hogy lássam. Egy kis műfenyő volt. Ahogy megláttam, rögtön elsírtam magam örömömben és H. nyakába borultam.
Hogy miért?
Néhány héttel azelőtt, ügyfélfogadási idő előtt ültünk egy kupacban bent a munkahelyen, reggeliztünk és arról beszélgettünk, hogy kinek milyen lesz a karácsonya, hol mik a hagyományok, szokások. Én elmeséltem, hogy minden évben a szüleimnél töltjük a Szentestét, Karácsony első és másnapján pedig mindig vándorolunk, igyekszünk minden rokonnál és családtagnál ott lenni az ünnepléskor. Mivel az albérletünkben karácsony előtt és két ünnep között vagyunk csak, így soha nincs saját fánk. Ez csak azért furcsa, mert soha nem tudnék szebb dolgot elképzelni a karácsonynál, karácsonyfánál, égősoroknál, stb….. igazi karácsonyimádó vagyok. Nem gondoltam soha arra, hogy szomorú vagy csalódott vagyok, hogy nincs karácsonyfa az albérletben, de lassan 30 évesen azért iszonyatosan boldog lettem volna egy saját fától. H., aki engem húzott, szintén ott reggelizett velünk aznap reggel, és meghallotta a történetem (nyavalygásom?). Gondolom ezután jöhetett neki az ihlet…
Abban a hatalmas dobozban életem egyik legszebb ajándékát pillantottam meg, pontosan egy évvel ezelőtt. Egy saját, előre feldíszített, saját égősorral körbetekert, icipici karácsonyfát. Valljuk be, nem sokan kapnak karácsonyfát ajándékba, éppen ezért soha nem gondoltam volna, hogy az egyik legkedvesebb munkatársam azzal fog meglepni. Csodálatos, maradandó élmény!!!!!
🙂 Szép történet, erről kell(ene), hogy szóljon mindenkinél a karácsony, hogy nem kellenek nagy és fényűző ajándékok, elég egy csipet szeretet és odafigyelés <3
Én igyekszem ezt a "saját kis közegemben" mindig megvalósítani!!!A legszebb dolog az önzetlen karácsony!