Amikor én még kislány voltam

Néhány nappal ezelőtt egy aranyos hatvanas nő ült mellettem a 25-ös buszon. Egy számára ismeretlen, butuska srác magyarázott neki a járatokról, és mivel tudtam egy kérdésére a választ, hát becsatlakoztam a beszélgetésbe. Egyszer csak azt mondta ez az idősebb hölgy, rám célozva, hogy “Látod, a kislány jól mondta a buszokat”… Kislány.. Még ha egy nyolcvan körüli néni mondta volna, az oké, de az, ha egy hatvanas nő ránézésre kislánynak hív, az igazán szívmelengető. Jól esett.

Amikor én még kislány voltam…Így szól egy sor az ismert számból..rögtön ez jutott eszembe a buszos beszélgetés közben. Mert lassan 30 éves leszek. Hogy illendőségből mondják vagy valóban komolyan gondolják-e azok, akik ilyenkor felkapják a fejüket és azt mondják, hogy “Tényleg??? Alig nézel ki 25-nek” – nem tudom. Annyi bizonyos, hogy mindig kislányos arcom volt, alkoholt is csak úgy 24 éves korom környékén tudtam először anélkül venni, hogy ne kérték volna el előtte a személyimet.  
Annyi minden változott a világban közel 30 év alatt, hogy tényleg öregnek érzem néha magam. A cébéá előtt sokszor megbotránkozva figyelem reggel a kamaszokat, ahogy ugyanolyan ruhában álldogálnak egymás mellett, egyik kezükben cigivel, másik kezükben egy energiaitallal, hangosan vihognak, feltűnősködnek, ordítoznak. Aztán eszembe jut, hogy lehet, hogy én is brutális kamasz voltam, csak már nem is emlékszem rá. Vagy szebb színben tűnik fel így “néhány” év távlatából. Talán csak irigykedem rájuk. D-vel sokat szoktam beszélgetni a mai gyerekekről. Annyira másképpen nevelik őket, mint anno minket.
Egy biztos, nekem teljesen más volt a gyerekkorom. Abban az időben elég volt, ha a szüleim odafigyeltek rám, ha olyat és úgy játszottak velem, ami az  életkoromnak megfelelő volt, ha szántak rám időt a sajátjukból. Nem kellett semmilyen számítógépes játék, okostelefon,  hogy lefoglaljon, szerettem az öcsémmel kommandózni a szomszéd üres telken, legózni folyamatosan órákon keresztül, vagy szerepjátékokat játszani, ahol általában én egy anyuka voltam, akinek nagyon oda kell figyelnie a babáira, ő pedig veszettül fakardozott, vagy állítgatta a műanyag bilincsét. Ha néha tévéztünk, akkor is csak mesét néztünk, imádtuk vasárnap délután négykor a Walt Disney csodáit, de azt is szerettük, ha anyukám a régi, dísz nélküli mesekönyvből mesélt nekünk. Esetleg magnókazettát hallgattunk. 
 
Kevés “gyermeket veszélyeztető tényező” vett minket körül, bár apukám akkoriban dohányzott és a nagypapám mellettünk fröccsözött. Rá se hederítettünk, nem akartunk rögtön 10 évesen dohányozni, vagy inni. Nem biztosítottak mindig szülői felügyeletet a játékainkhoz, de nem is csináltunk soha nagyobb hülyeséget annál, mint hogy öcsém telelövöldözte sárcsomókkal a fehér házunk falát (bikaszemét játszott), vagy kitörtünk esetleg 1-2 ablakot, ajtóüveget (jó, néha gyöngyöt is dugtunk az orrunk). Bunkit építettünk, szögeltünk, fára másztunk, és leestünk onnan. Nagyokat nyeltünk a Duna vízből. Imádtam a családomban nevelkedni. Főleg, hogy ez az időszak nagyjából a 90′-es évek volt, amikor még rengeteg olyan dolog volt, ami ma már borzasztóan cikinek számít. Imádtam a piros vezetékes telefonunkat, a kertünkben elkerített méterszer méteres saját veteményesemet, ahol borsót termeszthettem (nem, nem virtuális kertben), és a rengeteg színes “beöltözős ruhát”, amiben parádéztunk egy-egy gyerekbulin (mert nekünk nem volt ciki valóban játszani, és ezek nem tudásfejlesztő, zseninevelő játékok voltak). 
Hidd el, tudom, milyen tud lenni néha sok mai szülő és gyerek. Szeretném ha egyszer az ő életükbe is beköltözne a spontaneitás, az önfeledt kacagás és a tervezés nélküli szabadidős elfoglaltság. Irtó jó sodródni az árral, befogni anyut a legokocka keresésbe, vagy aput megkérni, hogy adjon rajzszögeket, hogy teleragaszthassam Leo di Caprioval a falaimat. Ma is ott vannak a kis lukak a falon, ami a vidám kamaszkoromra (és egykori szerelmemre, Leora) emlékeztetnek. Bárcsak minden gyerek az én családomhoz hasonlóban nőhetne fel. Tudnák, milyen csodálatos lehet a gyerekkor.

Te emlékszel, miket “műveltél”, zsiványkodtál gyermekkorodban?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük