“S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
A gondolatnak nyelve sose keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
De minden első jöttment cimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered.
Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz, miképp erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a franciák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb főmester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.”
Minden alakul, minden változik, de Shakespeare örök
Szinte mindenkinek van olyan élménye, vagy emléke, ami Shakespeare nevéhez köthető. Mivel az iskolában is kötelező megismerni a műveit, így még el sem lehet kerülni a vele való találkozást. Szerencsére. Persze nem könnyű olvasni, hiszen nagyon oda kell figyelni, hogy valóban megértsd a mondanivalóját, de máshogyan nem is érdemes. Az értő olvasás segít közelebb kerülni a műhöz, és sok esetben önmagunkhoz is.
Egyszer egy antikváriumban rátaláltam egy Shakespeare Négy dráma kötetre. Nagyon örültem neki, tudtam, hogy a nagymamámnak fogom ajándékozni karácsonyra. Régen sokszor elmesélte nekünk, hogy az iskolában gyerekként a Szentivánéji álomból kellett vizsgáznia. Nem volt nehéz számára ez a feladat, hiszen nagyon szerette az irodalmat, szívesen tanult, szivacsként szívta magába az új ismereteket. Sokáig magántanuló volt, mert beteg volt a lába.
Miután mama meghalt, megtaláltam a polcán a könyvet, és bár összeszorult a szívem, mégis jó érzés volt újra fellapozni.
Lapozgatás közben rátaláltam a kedvenc idézetemre a Hamletből, ami nagyjából el is mondja, hogy hogyan élte a mamám az életét. És azt is, nekünk hogyan kéne. A könyv azóta itt lapul nálam. Néha előveszem, és ilyenkor mindig eszembe jut, hányszor üldögéltünk a nappaliban, és miközben én a babámmal játszottam, mama Mátyás királyról, a felvilágosodásról, és János vitézről mesélt. Úgy, hogy alig vártuk a folytatást, hiszen kaland volt számunkra. Hihetetlen élmény.
Bárcsak még ma is ott ülhetnék Flóra babával. Annyi mindent kérdeznék. Annyi mindent mesélnék. Sokkal jobban figyelnék és nem hagynám, hogy a családunk réges-régi történetei egy kislány memóriájára legyenek bízva, akit jobban érdekelt az, hogy a baba melyik ruhájában jöjjön délután a patakhoz sétálni.