Lucy Dillon – Elveszett kutyák és magányos szívek

Tényleg hiszek abban, hogy minden napban van valami jó. Sőt, vannak olyan napok, amiket mindig érdemes utólag is számon tartani, mert megváltoztatták valaki életét, mindennapjait. Mostanában, mondjuk az elmúlt 2-3 hónapban, volt pár ilyen nap a családom életében. Az egyik ilyen nevezetes alkalom Bella érkezése volt.

Egy családi buli alkalmával a nagynéném megkért arra, hogyha van egy kis időm, nézzek utána a magyarországi kutyamenhelyeknek, mert szeretne befogadni egy kutyát. Két napra rá, hétfőn dolgozni mentem, és a munkahelyemre érkezve, az egyik munkatársam azzal fogadott, hogy nem tudok-e valakit, aki befogadná a kutyusát, Bellát. Ahogyan a nagynéném és anyukám mondani szokták, nincsenek véletlenek. Pár hétre rá Bellácska már T-hez költözött Bécsbe. Ezen a héten nem romantikus regényt hoztam nektek, hanem olyat, ami visszaadja az igaz társ megtalálásába vetett hitünket. Lucy Dillon Elveszett kutyák és magányos szívek című könyve egy olyan világot tár elénk, ami sokunknak biztosan ismeretlen. 

Rachel, a menő városi nő a nagynénje után örököl egy kutya menhelyet. Miután leutazik vidékre, megtapasztalja, mivel jár egy menhely irányítása, milyenek a magányos, kidobott kutyák, és hogy valószínűleg sokkal többet képes érezni egy-egy bolhás korcs iránt, mint gondolta. A könyv bemutatja, hogy mennyire csodálatos lehet a kutya-ember barátság, hogy milyen fajta kutyák milyen típusú emberekhez passzolnak és hogy mennyit segít egy állaton és egy gazdin, ha hű társra találnak egymásban. Egy labrador, egy tacsi vagy egy spániel mind-mind más vérmérsékletűek, más igényűek. Így vagyunk ezzel mi emberek is. Nehéz megtalálni az igazi társunkat, akivel egy életre boldogok lehetünk. A különbség csak annyi, hogy egy kutya akkor is hű marad hozzád, ha életed legrosszabb formáját nyújtod. Rachel kutya menhelye egy örökbefogadási nap szervezésével próbál segíteni a társra vágyó kutyáknak és embereknek abban, hogy megtalálják az igaz barátjukat. 

A könyv nagyon vicces, az írónak borzalmasan jó a humorérzéke, minden oldalát imádtam. Sajnáltam amikor a végére értem. Azoknak ajánlom, akik meg szeretnének ismerkedni ezzel a világgal, és azoknak, akik már lubickolnak az általa nyújtott élményben. Ha nem vagy kutyabarát, akkor pedig azért olvasd el, hogy jobban megismerhesd magad. 

Bellácska és T. is hű társai egymásnak, bár T. valószínűleg áldott engem párszor, hogy kölyök kutyát hoztam a nyakára. Talán én tudom a legjobban, hogy milyen csodálatos érzés nevelni egy ilyen kis vakarékot. T. pedig bátran állja a sarat és küzd a kis neveletlen, befogadott, überokos fehér golyóval. (aki zöld hínárt eszik, nemakaromtudnimit nassol a fűben, alagutat ás a Kőrös holtága alatt a túloldalra és bogáncserdőben hempereg)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük