A szépség kortalan

Seneca azt mondja: “Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele.” Egyik nap egy nagyon-nagyon szép idős nénit sikerült lefotóznom a 16-os buszon. Magam sem hittem, hogy lehet idős korban valaki ennyire szép, minden egyes porcikájából sugárzott a nőiesség és a kecsesség. Biztosan 80 felett volt már. Nem tudom, hogy ismeri-e ezt az idézetet, de úgy tűnik, mintha ő ihlette volna.

A néni még három emberrel együtt utazott a buszon. A bácsi, aki vele volt, minden szavát leste, olyan szeretettel beszélt vele, hogy az egész busz őket figyelte. Hófehér, tökéletesen rászabott nadrágkosztümöt viselt fekete blúzzal, csinos fekete cipővel és gyöngysorral a nyakában. Volt a kezében egy pici csokor gyöngyvirág. A haja szintén hófehér volt már, a bőre tele szeplővel, a karján elegáns, régi óra. Sokan utaznak 16-os busszal a Mátyás templomig, ha esküvőre mennek. Sokkal egyszerűbb tömegközlekedéssel megközelíteni a várnegyedet, mint autóval. Azért gondolom, hogy esküvőre mentek, mert mindannyian nagyon ki voltak öltözve. Nem kiránduláshoz, nem városnézéshez, ez a ruha ahhoz egyáltalán nem passzolt volna. 
Azt mondják, hogy az embereknek idős korukra kiül a személyiségük az arcukra. Gondolom a ráncok segítenek formálni az arcot. Ha megfigyeled az időseket a buszon, vagy akár egy üzletben vásárolva, mindegy mit mondanak, a valódi természetük az arcukon szerepel. Ezért nevezzük a szemkörnyéki ráncokat nevetőráncoknak, és előfordul az is, hogy valaki csúnyán öregszik meg. Lekonyul a szája, és szomorú a szeme. Nézz csak bele egy boldog idős ember szemébe, azt fogod látni, hogy sugárzik belőle az energia, a életerő és a jóság. Ez a néni biztosan egész életében hölgy volt. Erről árulkodott a mozgása, a testtartása, az öltözete. Az arcán az tükröződött, hogy elégedett az életével, azzal, ahogyan megöregedett, és azzal, hogy a férje még mindig mellette van. 

Mivel nagyon hozzászoktam azokhoz az idősekhez, akik kiabálnak a metrón másokkal, akik a botjukkal ütögetik a busz oldalát, és méltatlankodnak minden második ember láttán, ezért nagyon kellemes élmény volt végre mást tapasztalni. Sok idős azt hiszi, hogy a kora feljogosítja olyan kedvezményekre, melyek valójában nem járnak neki. Mint például arra hogy a buszon csak egy konkrét helyre hajlandó leülni, ha kell, akár harcol is veled érte, hiába magyarázod hogy szinte üres a busz. Nem hiszem, hogy a korukat kifogásként kellene használni az ilyen felesleges rigolyákra. Vannak olyan egyedül élő öregek, akik kénytelenek egymaguk boldogulni annak ellenére, hogy járni is alig tudnak. Sőt, elmennek kukázni csak azért, hogy legyen mit enniük. És vannak azok, akik ordítoznak 5 Ft miatt a pénztárossal, vagy veled, ha segíteni akarsz levinni a húzós kocsijukat az aluljáróba (nem tudom, talán nekem is a homlokomra van írva hogy el akarom lopni a 3 darab paprikáját és a két kiflijét). 

Nem azt állítom, hogy minden idős embernek akrobatának kell lenni, naponta ötször kell boltba menni és be kell tennie a mosást, miközben főz, vasal, felvágja a sütit és közben megfejti a napilapok rejtvényeit. Csak az lenne fontos, hogy mindig annyit tegyen meg, ami tőle telik, így edzésben tud maradni. Ez a néni a fotón talán már nem vezet háztartást, de fontos neki az, hogy nő maradjon, hölgyként viselkedjen. Addig, amíg fejben nem fárad el, addig minden rendben van. Hajtják a céljai, a vágyai, az önirónia és a napi feladatok. Mivel dolgoztam már idősek otthonában, ezért tudom, láttam, hogy sokan, sokfélék vagyunk. Mindenkinek szíve joga úgy megöregedni, ahogy akar, csak van olyan formája, ahogyan igazán érdemes. 


A néni a buszon szerintem ezt választotta. Megőrizte a méltóságát, a vidámságát és a pozitív kisugárzását. Róla aztán senki nem mondaná azt, hogy “na, az öreglány de kicsípte magát”. Helyette mindenki csendben figyelte. Mint amikor hirtelen csend támad egy szobában. És ez így is van jól. A néni talán szebbnek tűnt még ezernyi cicomás menyasszonynál is, akiket csupán a hófehér ruha tesz csinossá, különlegessé. Ő jelenség volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük