Kisgyerekként eszedbe jutott eső után, hogy megkeresd a szivárvány alját? Hogy vajon milyen lehet a tapintása,és ha hozzáérnél, vajon a te kezed is színes lenne-e? Hogy van e illata és ha igen, olyan-e mint a vattacukoré?
Kislányként gyakran hallgattam bakelit lemezről Kököjszi és Bobojsza történetét Török Sándor tollából. A két kis törpe mikor nagy késésben volt, az “éppen kéznél lévő” szivárvány szálait összesodorva lecsúszott az égből a földre, közben arról énekeltek, hogy ez náluk, törpéknél törvénytelen. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha a két törpének sikerült, akkor mennyire lehetetlen a küldetés a gyerekeknek.
A szivárvány látványa olyan megmagyarázhatatlanul szép számomra, hogy bármerre járok, mindig keresem újra és újra. Biztosan látott már mindenki szivárványt nyári záport követően, olajfoltban, vagy locsolás közben. A színeit mindig keresi a tekintetem, felkelti a figyelmem a legváratlanabb, legviccesebb formában és pillanatban.
A Clark Ádám téren nemrég egy olyan tüntetésbe botlottam, ahol színes lufikat láttam felfűzve olyan kis lábbal hajtós kocsikra, amikkel a Margit szigeten lehet furikázni őrült tempóban a járdákon. Feltűnő volt és vidám, felhívta magára a figyelmet, ugyanakkor kedves pillanat volt, mikor először felfedeztem benne a szivárványt.
Hasonló élmény volt Balatonfüreden a Tagore sétányon sétálgatva meglátni a vízidodzsemeket, amik egymás mellett parkoltak gyönyörű színekben pompázva. Többet éppen használtak a bátrabbak a mélyebb vízben, vígan száguldoztak, élvezve a napsütést. De kár, hogy nem láthattam együtt őket a “parkolóban”. Nagyon szépek voltak az élénk színek egymás mellett.
Egyszer egy napsütéses délután a szobámban üldögéltem a kutyámmal, a nap besütött az ablakon, és nagyon, de nagyon vicces helyen láttam meg a szivárványt. A kutya fején. Az ilyen pillanatokat azért szeretem, mert az ember nem gondolkodik azon, hogy vajon milyen lenne egyszer szivárványt látni a kutya szőrén. Annyira nevettem, közben a telefonomat kerestem, hogy gyorsan meg tudjam örökíteni a soha vissza nem térő pillanatot.
Mindig kicsit bogaras voltam, lehet, hogy máshogy figyelem a világot, mint mások. De ezek az apró pillanatok nagyon fontosak nekem. Egy nagy zápor után, mikor beázik a szandálom, vagy amikor a gumitalpú papuccsal próbálok korcsolyázni és életben maradni a vizes macskakövön, nem biztos, hogy mindig értékelem a szivárvány látványát az égen. De észreveszem olyankor, mikor igazán szükségem van rá. Mint Kököjszinek és Bobojszának az utazáshoz.
Te láttál már olyan helyen szivárványt, ahol nem számítottál rá?
Nagyon aranyos ez a kutyusos kép!
Szuper ez a bejegyzés!